Az alábbiakban Miklós Péternek, a KDNP Csongrád megyei önkormányzati képviselőjének írását közöljük, mely a Magyar Idők 2018.12.12-i számában jelent meg
A miniszterelnök egyesítette magában a kereszténydemokrata, a liberális és a konzervatív értékeket
Antall József politikai súlyának és történeti szerepének megítélésében minden eddiginél szélesebb konszenzus látszik kialakulni napjainkra, jellemző módon a rendszerváltozás alkotta új politikai berendezkedés huszonnyolcadik évében, és halála után két és fél évtizeddel.
Noha Antall Józsefről a politológiai és a történettudományi módszertan igényével megírt, bár számos helyen inkább publicisztikai jellegűre sikeredett monográfia jelent meg Debreczeni József tollából, a szélesebb közvélemény igencsak megosztott az első szabadon választott miniszterelnök megítélésével kapcsolatban.
Sokan az elszalasztott lehetőségeket és ezekkel együtt az „elmaradt rendszerváltást” kérik rajta számon. Mások tisztelettel tekintenek rá, történelmi szerepének súlyával tisztában lévő, széles látókörű és döntéseiért az erkölcsi felelősséget vállaló politikusnak tartják.
De milyen volt Antall József politikai alapállása? Liberális? Konzervatív? Kereszténydemokrata? Mint saját megfogalmazásaiból, a kortársi értelmezésekből és a politológiai szakirodalomból kiderül: mindhárom.
Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt első elnöke, később parlamenti képviselő, majd a Magyar Köztársaságnak az Apostoli Szentszék mellé delegált követe emlékezéseiben Antallról (és a formálódó Magyar Demokrata Fórumról) úgy vélte, hogy a nemzeti liberális, konzervatív és keresztény politikát elegyítve kezdte meg közéleti tevékenységét.
Antall József 1990-ben Radics Péterrel folytatott beszélgetésében, amely akkor ősszel Középúton Európában címmel jelent volna meg, s amelyet végül csak 2003-ban publikáltak, elmondta, hogy az újraszerveződő történelmi pártok közül a Független Kisgazdapárttal (amelyben korábban édesapja államtitkárként, majd Tildy Zoltán és Nagy Ferenc kormányában újjáépítési miniszterként politizált) és a Kereszténydemokrata Néppárttal tartotta a kapcsolatot, sőt ez utóbbiban a főtitkári posztot is fölkínálták neki.
Torgyán József Antalltól Orbánig című visszaemlékezésében arról ír, hogy Antall 1988-ban fölkereste a kisgazdapárt újjászervezését tervezgető egykori koalíciós évekbeli parlamenti képviselőt, Pártay Tivadart, és ajánlkozott a párt főtitkári tisztségére. Mivel azonban erre nem kapott ígéretet, nem lépett be a Független Kisgazdapártba. Torgyán azt is írja, hogy ha 1990-ben Antall József az FKGP miniszterelnök-jelöltje, akkor szerinte a párt megnyerte volna az országgyűlési választásokat.
„A szerveződő Kereszténydemokrata Néppárttal – mondta Antall 1990-ben – szintén azonosítani tudtam magam politikailag – ám nem kívántam világnézeti párt tagja lenni. A magyar Kereszténydemokrata Néppárt – ellentétben például a CDU-val és a CSU-val – ilyen irányba fejlődött. Létrejöttét kívánatosnak és szükségesnek tartottam, ám a fölajánlott főtitkári posztot nem fogadtam el.”
Pártja, a Magyar Demokrata Fórum – amelynek Bíró Zoltán után az elnöke lett – politikai alapállásáról még az első demokratikus választások előtt így nyilatkozott az akkor még katolikus újságíróként tevékenykedő Giczy Györgynek a Vigilia 1990. évi harmadik számában megjelent interjúban: „Az MDF politikai elkötelezettsége egyértelmű a liberális jogállam és a szociális állam szintézisével, a szociális piacgazdaság vállalásával és a keresztény értékek képviseletével, egyensúlyban tartva a nemzeti és az európai, az egyéni és a közösségi emberi jogokat.”
Antall József politikai orientációjának két meghatározó momentuma: az otthonról hozott, a náci megszállás elől hazánkba érkező lengyel menekültek és az üldözött zsidók mentésében érdemeket szerzett id.
Antall Józseftől örökölt és eltanult szellemi, világnézeti alap, valamint a budapesti piarista gimnáziumban megismert magyar nemzeti érzülettel, európai látókörrel és liberális nyitottsággal párosuló szociális elkötelezettség.
A rendszerváltozás idején Richter Annának az EKA – Ellenzéki Kerekasztal című kötetben a következőket mondta. „Hasonlóan nagy hatással volt a gondolkodásomra az emberi szabadság, a liberalizmus egész gondolatvilága.
A liberális értékrendet mindig nagyra becsültem. Bizonyos büszkeséggel említhetem, hogy az ötvenes-hatvanas évektől kezdve történészként az elsők között írtam a liberalizmusról, több tanulmányban foglalkoztam vele.
Végül szintén nagyon fontos volt számomra a kereszténység és Európa. Ez nem feltétlenül vallási vagy egyházi kötelezettség, hanem a kereszténységre mint kultúrára, etikára, szellemiségre gondolok. Nyilvánvaló, hogy ez emberek életében – a vallásos érzülettől függetlenül – meghatározó, hogy mely kultúrkörben nőttek fel. Ilyen értelemben Európára a keresztény szellemiség jellemző, mint ahogy más területekre az iszlám vagy hindu filozófia nyomja rá bélyegét.”
Kiemelendő, hogy Antall József a kereszténység kifejezést mindig ökumenikus értelemben használta, s az is, hogy nem pusztán vallásként, de értékrendként, etikai alapállásként, szellemiségként tekintett a kereszténységre.
Ebben álláspontja hasonlított Barankovics Istvánéra, aki 1947-ben a Demokrata Néppárt programját ismertetve kijelentette, hogy a szervezet ugyan keresztény világnézeti alapon áll, de egyik felekezethez sem kötik intézményes kapcsolatok, s nem felekezeti párt. Ezzel pedig az egyetemes-ökumenikus keresztény szellemiség képviselete mellett tett hitet.
„Könnyen tévedéshez vezethet – fogalmazott Antall –, ha a kereszténydemokráciát politikai értelemben a vallásossággal azonosítják. Erről szó sincs, ez egy szemlélet vállalását jelenti. Meggyőződésem, hogy Európának nagy értéke a kereszténység és ezen belül a katolicizmus és a protestantizmus részben egymást kiegészítő, részben egymással ellentétben álló hite és szervezete. Összeütközéseiknek, különbözőségüknek értéket teremtő szerepe van. Meg merem kockáztatni, hogy a kereszténység e két fő ágával és a protestantizmus önmagán belül is több irányával eleve megadja Nyugat-Európában a pluralista gondolkodást, és egyben az együttműködés lehetőségét.” Fényi Tibornak a Valóság 1990. évi első számában adott interjújában így fogalmazott: „A modern kereszténydemokrácia nem egyházhoz kapcsolódó, még csak nem is vallásosságot követelő kereszténydemokrácia, csak keresztény indíttatású, a keresztény értékeket magába olvasztó politikai irányzat, amelyik a klérustól teljesen függetlenül szolgálja ezeket az értékeket.”
Antall József volt iskolatársa, Jelenits István szerzetes, irodalomtörténész, egykori piarista tartományfőnök szerint a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök politikai tevékenységének célját a közjó, a katolicizmus szociális tanításából ismert bonum commune előmozdításában látta, s ennek érdekében ajánlott együttműködést a tőle eltérően gondolkodóknak is.
„A marxisták arra neveltek – fogalmaz Jelenits István –, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata. A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk. Antall Józsefnek ez volt a politikusi hitvallása. Lehet naivitásnak minősíteni, de lehet vállalni is.”
Antall József a klasszikus nemzeti szabadelvű, a konzervatív és a keresztény politikai alapelveket egyesítette a magyar nemzeti érzülettel, az európai látókörrel és a liberális nyitottságú szociális elkötelezettséggel.
Politikai karakterének tehát kereszténydemokrata, liberális és konzervatív vonása egyaránt volt. Szellemiségének fundamentumait a nyíltan vállalt keresztény alapállás és a rendíthetetlen demokratikus elkötelezettség adta.
Miklós Péter
főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem
