Április 8-án újra meg kell küzdenünk a szabadságért

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője

Hollik István (KDNP) közölte, a választás tétje, hogy nemzeti vagy bevándorláspárti kormánya lesz-e Magyarországnak. Április 8-án a következő száz évről is szavazunk, nem kisebb a tét, mint nemzeti keresztény identitásunk – mondta. Szerinte a magyaroknak csak akkor megy jól, ha szabadok. Ha mások mondják meg nekünk, hogyan éljünk, azzal rosszul járunk, ha saját magunk urai vagyunk, Magyarország erősödik, a magyar emberek gyarapodnak – fejtette ki.

Kijelentette, április 8-án újra meg kell küzdeni a szabadságért, mert sokan vannak azok, akik meg szeretnék mondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Példaként Soros Györgyöt és brüsszeli szövetségeseit említette, akik szerint a migráció jó Magyarországnak. „Mi azt szeretnénk, hogy száz év múlva is farsangolhassunk és húsvétot ünnepelhessünk, nagyböjtöt tartsunk és ne ramadánt, hogy egy családban egy feleség legyen és ne több" – mondta, hozzátéve, azt is szeretnék, hogy Európában ne az iszlám legyen az utolsó reménység, hanem a keresztény értékek.

Soltész Miklós a szolidaritás fontosságáról beszélt, hogy a bajba jutottaknak helyben segítsenek. Ugyancsak szolidaritását fejezte ki a nyugatiak felé, akiknek elegük van abból, hogy országaikat bevándorlóországgá teszik.

Azt mondta, az ellenzéki pártok visszafordíthatatlan folyamatot indítanának el, lebontanák a kerítést és támogatnák a betelepítést.    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!