Átadták a felújított óvodát Kamuton

Átadták a 167 millió forintból felújított Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda kamuti telephelyét csütörtökön a Békés vármegyei községben. Az óvoda a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja keretében, költségvetési forrásból újult meg.

SoltészSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke az ünnepélyes átadón elmondta, a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja több mint 60 milliárd forintos keretből valósult meg; országosan több mint 13 ezer 500 férőhely újult meg, ebből négyezer újonnan létesült.

A szeged-csanádi egyházmegyében 9 óvoda kapott támogatást, közel ezer férőhely újult meg”

– tette hozzá.

Bár sokat támadják érte, a kormány támogatja a katolikus mellett a református és az evangélikus óvodafejlesztési programokat is. Fontos szempontnak tartják, hogy a kiválasztott helyszínek ne csak nagyvárosokban legyenek; hiszen vidéken, a kisebb falvakban is segíteni kell „sok-sok módon”; ennek hiányában csak az elvándorlás nő – közölte.

Az egyházi óvodák arra tanítanak: a teremtett világ úgy szép, ahogy van; Isten törvényeit nem kell felülírni - fogalmazott az államtitkár. Így kerek a nemzet, így kerek a kereszténység is"

– jelentette ki.

Lipcsei Imre, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság főigazgatója elmondta, a szeged-csanádi egyházmegyében 33 iskolai intézmény működik 91 telephelyen. Óvodák 42 telephelyen vannak, bennük közel 2100 gyereket nevelnek. Az országos katolikus óvodafejlesztési programban 1,7 milliárd forintból újultak meg az óvodák az egyházmegyében; a kamutira 167 millió forintot fordítottak.

Balogh Imréné (független), a mintegy 950 lakosú község polgármestere felidézte, a településen 1872-ben kezdték az iskola építését, a tanítás 1878-ban indult. 1963 óta óvodaként is funkcionált; az 1970-es években bővítették az épületet két óvodai csoportszobával és szociális terekkel.

A nyílászárócserét az önkormányzat korábban saját erőből megvalósította; 2019-ben 30 millió forintot nyertek el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán - amelyet 3 millió forinttal saját erőből kiegészítettek -, abból a homlokzat és a fűtési rendszer energetikai korszerűsítése történt meg, továbbá napelemeket telepítettek.

A mostani felújítás célja az épület hőtechnikai adottságainak javítása volt, új tetőt és - ahol szükséges volt - új födémszerkezetet építettek, fedett játszóudvart alakítottak ki. Az öt hónapos kivitelezés során megújult az elektromos és vízhálózat, a kerítés és a belső terek, új bútorokat és eszközöket is vásároltak.

Az óvodába 28 gyerek jár, csaknem teljes telítettséggel működik.

A megújult épületet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szentelte fel.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!