Átadták a megújult Szent Péter és Pál apostolok-templomot Baján

Átadták az elmúlt két évben külsejében teljesen megújult belvárosi Szent Péter és Pál apostolok-templomot a Bács-Kiskun megyei Baján vasárnap.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a hálaadó szentmisét megelőzően Klebelsberg Kunot idézve elmondta:

Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.

 

Az államtitkár szerint Baja történelme az említett „földre ontott vért és az alkotásokat mindenképp összeköti”.

Emlékeztetett arra, hogy a kereszténység ellen elkövetett pusztítás során a török időben Baja egyik templomát mecsetté alakították, de a török kiűzése után is rengeteget küzdöttek a bajaiak és a környékbeliek.

Azt mondta, Baja nem véletlenül kapta meg az 1600-as évek végén a mezővárosi rangot, és

azt sem szabad elfelejteni, hogy mi mindenért küzdött maga a katolikus egyház is, hogy templomait újra és újra felépíthesse.

Kiemelte: az elmúlt évszázadokban a belvárosi templom is hatalmas változásokon ment át. Elődje mindössze néhány évtizedig állt, majd a mai Szent Péter és Pál apostolok-templomot 280 éve kezdték el építeni.     

Köszönet illeti a Baján és környékén élőket, akik a sok pusztítást elviselték, továbbá a templomépítő ősöket és azokat is, akik a török pusztítást követően érkeztek ide, a bosnyákok, a szerbek, a német és magyar telepesek, hiszen „az irántuk érzett tisztelet és megbecsülés kötelez mindenkit” – mondta Soltész Miklós. A betelepülő népek a vérüket ontották és műveket, alkotásokat hagytak maguk után – tette hozzá –, Klebelsberg szavaival élve „közösen szereztek jogot ehhez a földhöz vérükkel és műveikkel egyaránt”.

Az államtitkár azt mondta, „kötelez a feladat”, és ezért köszönet illet mindenkit, akik Baja-szerte óvodákat és iskolákat, templomokat és kápolnákat építettek vagy újítottak fel az egyházaknak és a nemzetiségeknek.

Zsigó Róbert, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a széles körű összefogásnak köszönhetően az elmúlt két évben külsejében teljesen megújult a belvárosi templom. A magyar kormány 105 millió forinttal, míg az érsekség 20 millió forinttal támogatta a munkálatokat, a helyi és környékbeli vállalkozások, illetve a hívek pedig gyűjtésbe kezdtek a felújításért.

A polgári kormány egyik legfontosabb célja az volt, hogy megőrizze, óvja, és ha szükséges, felújítsa az értékeket, köztük a keresztény értékeket is - hangoztatta a képviselő.     

Véleménye szerint ez az örökségvédelem szempontjából is fontos, és azért is, hogy legyen mit hagyni a következő generációkra.

Az ünnepségen elhangzott, hogy Baja legrégebbi plébániája a belvárosi, amelynek templomát évtizedek óta nem újították fel. Az elmúlt két évben viszont új tetőt és festést kapott, valamint kicserélték a kapukat és az ajtókat.

A megújult templomot Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke áldotta meg, majd hálaadó szentmisét mutatott be.

A jelenlegi templomot 1742-ben kezdte építeni a hívek adományaiból Fabcsics Mihály plébános, majd 1764-ben szentelték fel.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!