Az 1848-as hősök példája örök!

Minden nemzet életében vannak olyan kiemelkedő pillanatok, amikor hősök születnek, akik önfeláldozásból, küzdeni tudásból, hazaszeretetből örök példát adnak az utókor számára. 1848. március 15-e ilyen nap volt. Az alábbiakban dr. Simicskó István frakcióvezető ünnepi közleményét olvashatják.

Megannyi híres és ismeretlen hazafi, akik az embertpróbáló időben is

meghallották a nemzetük hívó szavát,

bátran és önzetlenül álltak ki a közös ügy mellett, legféltettebb kincsüket, az életüket áldozták fel a szabadságért, családjuk és nemzetük jövőjéért. Tetteik, küzdelmeik, eredményeik, diadaluk és tragédiájuk mind-mind a magyarság öröksége, közös emlékezetünk részei, nemzeti identitásunk meghatározói. Eltelhetnek évtizedek, évszázadok, mégis céljaink mit sem változtak: egyenes derékkal

kiállni nemzetünk szabadságáért,

oltalmazni családunkat, megóvni az elesetteket és Istenre tekintve jobbá tenni a világunkat. Múltunkból tanulnunk kell, hőseink példamutatásából pedig erőt merítenünk. Háborúk, világjárvány, és a mindezek okozta gazdasági nehézségek közepette is irányban tartjuk a kormányrudat, soha nem szem elől tévesztve azt, hogy honnan jöttünk és merre is tartunk.

Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!