Az együttműködés jegyében – Zalában

Korábban megfogalmazott igény volt a zalai kereszténydemokraták részéről, hogy a központi elvárásoknak is megfelelően kapcsolatot, együttműködést keressenek civil szervezetekkel, egyesületekkel. Ezek az együttműködések szolgálhatják a hosszú távú nemzetérdekeket, a közjó térnyerését abban a közegben ahol élünk és ahol a liberális eszmék egyre nagyobb térhódítását próbáljuk mérsékelni testvérpártunkkal, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséggel karöltve.

A Keresztény Gondolkodású Polgárok Honvédelmi Egyesülete nevében Pintér Attila ny. ezredes, a Rákóczi Szövetség zalaegerszegi szervezete és a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség nevében Paál István elnök, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége zalaegerszegi csoportja nevében Illés Csaba elnök folytatott tárgyalásokat a KDNP Zala vármegyei vezetőivel, Császár Zoltán elnökkel és Bognár Károly vármegyei szervezővel.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy szinergikus együttműködést alakítsanak ki, egymás függetlenségének tiszteletben tartása mellett. Ez közös rendezvények megszervezésében, az egyik szervezet által kezdeményezett rendezvények többiek általi  támogatásában, a magyar történelem hőseihez köthető évfordulók és neves napokra való megemlékezésben nyilvánulna meg illetve tervezik jótékonysági összejövetelek megszervezését is.

Zala

Valamennyi szervezet korábban már rendezett nagysikerű megemlékezést, legutóbb a 907. évi Pozsonyi csatára emlékeztünk közösen Zalaegerszegen, amit jelenlétével megtisztelt Latorcai Csaba Úr, parlamenti államtitkár, a KDNP ügyvezető főtitkára, Balaicz Zoltán Úr, Zalaegerszeg megyei jogú város Polgármestere és Pácsonyi Imre Úr, Zala vármegye Önkormányzata alelnöke is. Vagy említhetnénk az áprilisban, a Keresztény Gondolkodású Polgárok Honvédelmi Egyesülete által, szintén Zalaegerszegen rendezett nagysikerű kadét vetélkedőt és bemutatót is, amit Simicskó István Úr, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, harcművész és Nébald György Úr, olimpiai bajnok, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke is meglátogatott.

Mindannyian hisszük, hogy az ilyen nagy és jól szervezett rendezvények hozzájárulnak a példamutatáshoz, a közösségformáláshoz és a magyar Nemzet önbecsülésének helyreállításához is!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!