Az ellenzék az ördöggel is összefogna a hatalomért

A baloldalra akkor sem számíthattunk, amikor az illegális migránsok okozta válsághelyzet fenyegetett, és a koronavírus-járvány kapcsán is ezt tapasztaljuk - nyilatkozta a Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúban Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.

– Alig kezdődött el az új esztendő, az ellenzékről hamar kiderült, hogy arra törekednek, minél súlyosabb legyen a hazai járvány. Krekó Péter balliberális elemző úgy fogalmazott: „ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket”. Meglepődött a kijelentést hallva?

– Vannak olyan kérdések, amelyek túlmutatnak a pártpolitikai nézeteken, ilyenek az egész nemzet sorsát meghatározó létkérdések is. Azt már az elmúlt esztendőkben is megtapasztaltuk, hogy a baloldali politikusokban ilyen helyzetekben sem bízhatunk.

Az ellenzékre akkor sem számíthattunk, amikor az illegális migránsok okozta válsághelyzet fenyegette hazánkat, és a mostani koronavírus-járvány kapcsán is hasonló hozzáállást tapasztaltunk.

Szomorú azt látni, hogy az emberek egészségének, életének védelme a politikai haszonszerzés mögé szorul. Politikusként kiemelt a felelősségünk, hogy a rendkívüli helyzetekben is higgadtan, gyorsan, hatékonyan, az emberek érdekeit leginkább szem előtt tartva hozzunk meg döntéseket. Az emberi élet elsődlegessége soha nem lehet vita tárgya. Ha egy elemző politikai elfogultságból, esetleg rosszindulattól vezérelve félreérthetően fogalmaz, azzal közvetlenül nem nekünk, hanem a magyar embereknek árt.

Kereszténydemokrata politikusként hisszük és valljuk, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, nem lehet politikai csatározás játékszere.

Nekünk most egy feladatunk van: megvédeni honfitársaink életét, a családokat és a munkahelyeket. A választók majd ítéletet mondanak azokról, akik önös érdektől vezérelve, egyéni és politikai ambíciójukat tartották inkább szem előtt embertársaink életének, egészségének megóvása helyett.

– A balliberális ellenzék oltásellenes kampánya mennyire befolyásolja az embereket?

– Úgy gondolom, hogy a felelősen gondolkodó és cselekedni akaró ember átlát a politikai érdekkommunikáció hálóján. Az emberiség történetében több pusztító pandémia söpört már végig. Az orvostudomány fejlődésével sikerült gátat szabni sok pusztító betegségnek. Nemcsak a higiéniai feltételekben és a már aktív fertőzések kezelésében történtek nagy változások, hanem a járványok megelőzésében is jelentős lépést tettünk a védőoltások bevezetésével.

Simicskó István

Az oltóanyag szerepe tehát vitathatatlan a vírus leküzdésében. Ez egy olyan egészségügyi intézkedés, amelyben a kormány egyfajta koordináló szerepet tölt be, és döntéseit hozzáértő járványügyi szakemberek javaslatai alapján hozza. Lehetősége szerint elősegíti a gyógyszer előállítását, illetve gondoskodik a vakcina beszerzéséről, és biztosítja annak eljutását az emberekhez. Hiszen mindannyiunk érdeke, hogy mielőbb megfékezzük a koronavírus további terjedését. Szomorú látni, hogy a baloldal, nem mérlegelve azt, hogy mekkora emberi kárt okozhat, még ebből is politikai ellenkampányt csinál.  

– Folyamatosan érkezik a fertőzés elleni vakcina, az elmúlt hét végéig több mint százezren lettek itthon beoltva, ám a tömeges oltástól még távol állunk. Mikorra következhet el ez az állapot?

– A vírus megállításának leghatékonyabb eszköze a védőoltás.

A magyar kormány majdnem húszmillió adag vakcinát kötött már le, ez csaknem tízmillió ember beolthatóságát jelenti,

hiszen tudjuk, hogy két oltás szükséges a védettség kialakulásához. Természetesen az Európai Unióban lekötött vakcinákon túl más gyártókkal is folynak a tárgyalások, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül minél nagyobb mennyiségben rendelkezésre álljon biztonságos, hatékony oltóanyag. Azt is fontos kiemelni, hogy a védőoltás ingyenes és önkéntes lesz mindenki számára, azonban az úgynevezett nyájimmunitás kialakulásához együttműködés szükséges az állampolgárok részéről is. Elengedhetetlen, hogy minél többen tegyék le a voksukat az oltás mellett, hiszen csak közösen tudjuk megfékezni a vírust. Ezért is örömteli, hogy eddig már több mint egymillióan regisztráltak az oltásra.

A teljes interjú itt érhető el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!