Az energiaitalok forgalmazásának korlátozását kezdeményezi a Fidesz-KDNP

Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője; ezt a politikusok közös keddi videónyilatkozatukban jelentették be.

Mind a ketten háromgyermekes édesapák vagyunk, így a gyermekvédelem nálunk a politikai feladaton túl szülői kötelességet is jelent" - fogalmazott Hollik István (KDNP). Hozzátette: jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása.
Megemlítette: az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Ez teljesen világossá teszi, hogy

a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent.

Frakciótársa, Nacsa Lőrinc arra emlékeztetett: egy éve Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. A tanárok pedig arról számolnak be: gyakori, hogy "a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán", mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása.
Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben lépnünk kell" - jelentette ki Nacsa Lőrinc, az alkoholtermékekhez hasonló besorolás mellett érvelve.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!