„Az idő nekünk dolgozik”

Európa számára Magyarország lehet az iránytű, amely segít visszatalálni eredeti önmagához. A keresztény európai identitásunkért folytatott küzdelem mellett azonban a környezet megóvására is erőforrásokat kell felszabadítani, a teremtett világ megóvásában pedig a keresztény világnézetnek is szerepe kell hogy legyen. A Demokrata hetilap e heti címlapinterjújában Juhász Hajnalkával, a KDNP alelnökével, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának a tagjával beszélgetett.

A keresztény-konzervatív kormánynak nagyon erős üzenete van a magyarok számára: Isten, haza, család, ez ad egy életérzést, iránytűt, amitől robban a liberális Európa.

A választópolgárok azonban, ahogy említettem is érzik, hogy melyik politikus hiteles és melyik nem. Kiábrándító tapasztalat, hogy a vitapartnereink sokszor a színfalak mögött elmondják, hogy valójában sok pontban egyetértenek velünk. Ez tökéletesen leképezi azt, ahogy sok nyugati társadalomban a politikacsinálás végbe megy. Ezek a visszajelzések megerősítenek abba, hogy az az értékrend, amit képviselünk az európai és hazai politikában, az helyes és hiteles út” – jelentette ki Juhász Hajnalka.

                                                     Juhász Hajnalka a Demokrata címlapján

A kereszténydemokrata politikus a beszélgetés során hangsúlyozta: „Az erős identitás, a keresztényi nevelés éppen ezért nagyon fontos a most születő generáció számára, látva azt, hogy milyen világ van kibontakozóban. A nyugat-európai liberális rendszerek akkor tudják jól manipulálni az embereket, ha azok nem rendelkeznek értelmezhető identitással, ha a fiatalok nem tartoznak sehová.

A liberális pártok számára a fiatalok könnyen megvezethetőek a szabadságot hirdető, kötöttségek nélküli világ ígéretével. Fontos tehát a keresztény értékrend, amely képes egészséges világszemléletet adni a következő generációnak.”

A Demokrata legfrissebb száma már kapható az újságárusoknál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!