Az ima ereje is segített Aradszki Andrásnak a gyógyulásban

Kaparó torok, hátfájás, majd elviselhetetlen légszomj és 40 fokos láz. Negyvenhét nap lélegeztetőgép után lépett a gyógyulás útjára Aradszki András, a KDNP parlamenti képviselője. A politikus még tavaly kapta el a koronavírus-fertőzést, ami annak ellenére, hogy figyelt az egészségére és jó fizikai állapotban volt, ledöntötte a lábáról. Hat nap után már kórházban volt, több hétig mély altatásban tartották, miközben a rokonok, barátok, ismerősök imaláncban könyörögtek a gyógyulásáért. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Aradszki András megbetegedéséről és felépüléséről beszélt.

Elsősorban az általános irányairól a 2022. évi költségvetésnek, azon felül érintettem, hogy 2050-re üvegházhatású kibocsátásmentesség helyett semlegességet ír elő a magyar primer energiatermelésben, erre vonatkozó tételek miképpen és hogy szerepelnek a költségvetésben,másrészt meg az önkormányzatok gyarapodó finanszírozását, amit a költségvetés – úgy látom – továbbra is követ” – fogalmazott Aradszki András.

A politikus elmondta, hogy „egyéni képviselőként muszáj volt megemlítenem és reagálnom azokra a vádakra, mely szerint a kormány az önkormányzatokat kivérezteti, ellehetetleníti, mivel ennek pont az ellenkezője igaz”.

Az elmúlt három évben mintegy 37 százalékkal növekedett az önkormányzatoknak juttatandó működési támogatás mértéke”

– tette hozzá kiemelve Aradszki András.

Aradszki Andrást hosszú hetekig nem láthattuk az Országgyűlésben megbetegedése miatt

Szeptember 17-én kerültem be a kórházba, de előtte való hat nappal már nem éreztem jól magam otthon. Arra emlékszem tisztán, hogy részt akartam venni egy általam szervezett sajtótájékoztatón, de fél órával előtte visszafordultam, mert egész magas lázam lett, és úgy gondoltam, hogy az ott dolgozó sajtómunkások miatt sem kockáztathatok, noha nem tudtam, hogy covidos vagyok” – mesélte a műsorban a politikus.

Aradszki András

Majd folytatta: „másnap sikerült meggyőződnöm erről sajnos, és onnantól kezdve próbáltuk elkerülni a kórházat, de egyre rosszabb lett az állapotom”.

Ezt követően szeptember 17-én került be a kórházba, majd lélegeztetőgépre került, amelyről december 31-e előtt nem sokkal vették le. Aradszki András 47 napot töltött lélegeztető készüléken.

Miért telt el olyan hosszú idő a rosszul lét, az otthoni betegeskedés és a kórházba kerülés között?

Az ember utólag bölcs, próbáltuk a kórházat elkerülni, az akkori protokoll szerinti kezelést megkaptam – ami később természetesen változott –, de amikor már rózsaszín volt a felköhögött váladék, akkor azonnal hívták a mentőt, és bevittek a SOTE-klinikára, ahol először a pulmonológiára, majd később az intenzív terápiás klinikára, ahol már altatásban voltam – mondta a politikus.

Aradszki András elárulta: kórházba kerülése után felesége karanténba került, így lánya lett a kapcsolattartó, aki egy naplót is írt.

„Utólag tudtam meg, hogy öt alkalommal mondták a hozzáértők: lehet, hogy nem érem meg a holnapot, de végül nem így lett”

– mesélte a parlamenti képviselő.

Ennek nagyon sok összetevője van én hármat tudnék kiemelni az egyik az, hogy kiváló, magas színvonalú, szerintem világszínvonalú orvosi ellátást kaptam, és a nővéreknek az odaadása, az hogy ők minden esélyért, hogy a beteg túlélje lehajoltak, és ha kellett akkor erőn felül teljesítettek – tette hozzá.

A másik az, hogy a fertőzés előtt viszonylag jó fizikai állapotba kerültem, túl voltam egy szervezett, eredményes fogyókúrán is amellett, hogy én 50 éves koromig rendszeresen sportoltam, kosárlabdáztam – mondta a politikus.

A harmadik összetevő pedig az volt, hogy amikor elterjedt, mi van velem, milyen állapotba kerültem, hatalmas erővel mozdult meg a keresztény közösség, nemcsak Érden és a választókerületem többi településein, hanem országszerte, sőt Erdélyben a határon túli külföldi, nyugati országokban is tudtam, hogy imádkoznak értem. Később hallottam egy véleményt, hogy az szokott megmenekülni, akinek nagyon sok barátja, ismerőse van, és akiért sokan imádkoznak – emelete ki a politikus.

Lánya naplójából kitűnik, hogy amikor istentiszteletet vagy szentmisék voltak hétvégén, akkor a sok imának köszönhetően javultak az eredményei. Tehát a hétvégén, amikor az ima koncentráltabban jelent meg, akkor javult az állapota, függetlenül attól, mi gondolunk a világról, az esendőségünkről.

„A hit arra jó, hogy felismerjük a Jóisten segítségét és jó szándékát, és elfogadjuk ezt”

– hangsúlyozta Aradszki András.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!