Azbej Tristan: Közel hetvenezer embernek nyújtott segítséget eddig a Hungary Helps

Jövő héten második alkalommal rendez a kormány nemzetközi konferenciát a keresztényüldözésről Budapesten vezető politikusok, egyházi elöljárók és a humanitárius segítségnyújtás területén meghatározó szakemberek részvételével – erről hétfőn a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára számolt be a sajtó képviselői előtt - adja hírül a Magyar Nemzet.

Balról jobbra: Azbej Tristan (KDNP), a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője és Böjte Csaba ferences szerzetes (Fotó: Bach Máté, Magyar Nemzet)

Azbej Tristan elmondta: a cél a döntéshozók tájékoztatása a létükben veszélyeztetett keresztény közösségek helyzetének javításáról, valamint a magyar kormány Hungary Helps programjának tapasztalataira épülő nemzetközi összefogás kialakítása a világ legüldözöttebb vallási csoportjának megsegítéséért.

Emlékeztetett: immár két és fél éve működik a program, amely az első, keresztényekre összpontosító nemzeti humanitárius kezdeményezés, s amelynek eredményeképpen közel hetvenezer ember maradhatott otthon, illetve térhetett haza Szíriába, Irakba, Libanonba, Jordániába, Nigériába, Kongóba, Etiópiába.

Mint mondta, a humanitárius munkában eddig is oroszlánrészt vállalt Hölvényi György európai parlamenti képviselő, valamint Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Azbej Tristan ezért a program jószolgálati nagykövetének nevezte ki őket. – A most kinevezett nagykövetek több éve részt vesznek ebben a munkában. A kormány most azt kéri tőlük, képviseljék az üldözött keresztények ügyét a nagyvilágban – fogalmazott.

Hölvényi György arról beszélt: a Hungary Helps programban megmutatkozik a speciális magyar karakter. Mint mondta, a keresztény ember nemcsak célt, de hidat is jelent népek és vallások között, hiszen a magyar kormány által támogatott, keresztény alapítású, illetve fenntartású kórházakban, iskolákban nemcsak keresztényeket, hanem muszlimokat is gyógyítanak, tanítanak. – A hitet pedig semmi nem hitelesíti jobban, mint a segítségnyújtás – fogalmazott a néppárti képviselő.

Sajgó Szabolcs elmondta: szíriai, iraki látogatásaik során azt tapasztalták: azoknak, akik úgy érzik, a világ magukra hagyta őket, az adományok mellett az is sokat jelent, hogy a világ másik részén együtt éreznek velük. Böjte Csaba felidézte: a kilencvenes évek Romániá­jában több mint 150 ezer állami gondozott gyermek volt.

Amikor gyengesége ellenére felvállalta ezeknek a gyerekeknek az ügyét, az a meggyőződés vezette, hogy az árva gyermekek nem a társadalom problémái, hanem az erőforrásai. – Ugyanígy meg vagyok győződve arról, hogy a világ leszakadt része nem teher, hanem ajándék, lehetőség – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!