Azbej Tristan (KDNP), a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára

– Egy évvel ezelőtt a keresztényüldözés válságát egy tóhoz hasonlítottuk, ami egyszerre mélyül és szélesedik. A híradások alapján úgy tűnik, ez a hasonlat még inkább helytálló, ha 2019 eseményeit vizsgáljuk…

– Tavaly minden mutató romlott, a keresztényüldözés még nagyobb problémává vált. Olyan helyszíneken indult meg népirtás szintű keresztényüldözés, ahol nem is sejtettük, hogy ez bekövetkezhet. Karácsony előtt Burkina Fasóban jártam, egy olyan országban, amiről eleve keveset hall az átlag európai polgár, de arról az erőszakról, ami ott kibontakozott, még kevesebbet. Pedig az északról beáramló és az országban a lábukat megvető iszlamista-dzsihadista terrorszervezetek áldatlan tevékenysége következtében 600 000 belső menekült él a hazájában. A keresztényüldözés halálos áldozatainak száma az ezret közelíti itt. A helyszínen járva az is nagyon riasztó volt, hogy milyen gyorsan fajult el a helyzet: 2015-ben ez az ország még a muzulmán-keresztény együttélés mintaországa volt. Semmiféle szankció nem érte az úgynevezett hitehagyókat, a muzulmán hitről keresztényre áttérőket, gyakoriak voltak a vegyes házasságok. Mali irányából azonban betört az Al-Kaida, mára pedig az ország területének egyharmada nem a kormány, hanem terrorszervezetek ellenőrzése alatt áll.

Afrikában az iszlám és keresztény civilizáció találkozásainál megjelentek a dzsihadisták. Szomáliából az Al-Shabaab nevezetű rettenetes szervezet nyomul be a környező országokba. Körülbelül egy évvel ezelőtt jártunk egyházi és kormányzati delegációval Kongóban, ahol a szegénység akkor is nagy probléma volt, de vallásos üldöztetésről nem számoltak be. Azóta az Iszlám Állam Kelet-Kongóban is megvetette a lábát, és keresztényellenes atrocitásokat követnek el. Az új évtized küszöbén azt látjuk, hogy egész régiókra, kontinensre igaz, hogy ez a probléma súlyosbodik.

– Minden érintett régióban? Vagy vannak pozitív tendenciák is?

– Hála Istennek, van jó hírem is, a Közel-Keleten például csökkent a keresztényellenes atrocitások száma. Ennek persze köze van ahhoz is, hogy az Iszlám Állam mint kalifátus összeomlott. A béke továbbra sincs jelen a Közel-Keleten, de a keresztény közösségeket kevesebb erőszakos támadás éri. Azonban vigyáznunk kell: mára szinte teljesen, de legalábbis kritikus mértékben megcsappant az itteni keresztény közösségek lélekszáma. Irak esetében 1,5 millió főről 275 ezerre csökkent, mindössze másfél évtized alatt. De bízunk abban, hogy legalább valamifajta stabilizálódás végbemehet.

– Demográfiai előrejelzések alapján éppen azokban a régiókban folytatódik majd a népességrobbanás az előttünk álló évtizedben is, amelyek érintettek a keresztényüldözés jelenségében. Feltételezhetjük, hogy nem elsősorban a keresztény közösségek gyarapodnak – ennélfogva abszolút minoritásokká válnak, akár el is tűnhetnek egyes országokból?

– Nagyon sok figyelmet kell fordítani az afrikai kontinensre, ami minden előrejelzés szerint, sőt a tapasztalat szerint is egy, már most is zajló népességrobbanás előtt áll. Ez a földrész szubszaharai régióját érinti elsősorban, erre a területre vonatkozóan egészen elképesztő számokat olvashatunk. De azt mondják, hogy a mostanihoz képest 2050-ig 1 milliárd fővel nőhet itt a lakosság. Ez elsősorban az iparosodásnak és az egészségügy javulásának köszönhető. De azt is látni kell, hogy bármennyire is fejlődik a térség, a gazdaság és az egészségügy, a szociális ellátórendszer nem lesz képes lépést tartani ezzel az irdatlan népességrobbanással, ami így éhínséghez, szegénységhez, ezekkel párhuzamosan pedig radikalizációhoz, abból kifolyólag konfliktusokhoz vezethet. Mivel ott, ahol a kereszténység és az iszlám találkozik, ez a folyamat a politikai iszlamizmust erősítheti, ez az elegy egészen szörnyű jövőt vázolhat fel az afrikai kontinensnek. A népirtások, a befagyott, illetve fegyveres konfliktusok időszakát, ami az előttünk álló évtizedek legnagyobb emberiséget sújtó tragédiája lehet, és ezzel együtt hatalmas fenyegetést jelent Európára is.

– Újabb migrációs krízisekre készülhetünk?

– Még a migrációt bagatellizálni próbáló, sőt, azt sok esetben tagadó ENSZ különböző szervezeteinek becslése szerint is több, mint 100 millió potenciális migráns jelenhet meg, és indulhat el Európa irányába a következő években. Azt pedig látjuk, hogy ennél sokkal kisebb, sokkal közelebbi kultúrkörből származó migrációs hullám közösségeit is teljes sikertelenség mellett próbálták az európai társadalmak integrálni. Olyan veszélyhelyzet alakulhat ki, amivel foglalkoznunk kell! A vészhelyzet alapját pedig az etnikai mellett a vallási megosztottságból fakadó konfliktusok adják majd. Tekintsünk például Észak-Nigériára, ahol a legtöbb halálos áldozatot követeli a keresztényüldözés. A tavalyi év több, mint négyezer halálos áldozata közül körülbelül háromezer vértanú innen származott.

– A minap mutatta be az Open Doors legfrissebb listáját azokról az országokról, ahol rendkívül magas a keresztényüldözés szintje. Tizenegy országot sorolnak az extrém keresztényüldözés kategóriájába, amiben az első 3 helyet az észak-koreai kommunista rezsim, azután Afganisztán és Szomália foglalja el. A politikai realitás alapján Észak-Korea keresztényeinek helyzete gyakorlatilag reménytelennek mondható.

– Ott a keresztény vallás halálos bűnnek számít. Akit Biblia birtoklásán kapnak, azt kivégzik, vagy elküldik olyan munkatáborba, ahonnan nem szoktak élve hazajutni. Vannak nagyon bátor misszionáriusok, akik megpróbálják felvenni a kapcsolatot az észak-koreai keresztényekkel. A hit magja még ilyen irdatlanul komor körülmények között is kihajt. De aki kapcsolatba kerül a vallással, az életét kockáztatja: szinte a gondolatrendőrség üldözi őket.

A másik két ország pedig azt mutatja, ami a legközismertebb formája, ideológiai alapja a keresztényüldözésnek, ez pedig a szélsőséges iszlamizmus. Mai mércéinkkel tekintve vissza a történelemben, azt mondhatjuk, hogy a muzulmán birodalmak diszkriminálták a keresztényeket, de mégis, megvolt a tere a kereszténységnek, egy rendezett együttélés alakult ki. Az, amit most látunk, nem a történelmi múltban gyökerezik, hanem a ’70-es években életre kapott muzulmán hit politikai vetülete. Mára tényként rögzíthetjük, hogy a legsúlyosabban keresztényüldöző országok – habár általában nem az országok maguk, hanem egyes terrorista, vallási, vagy politikai csoportok üldözik a keresztényeket – többsége a szélsőséges iszlamista ideológiához köthető. De, ahogy Észak-Korea példája is mutatja, nem csak a szélsőséges vallásos ideológiák üldözik a kereszténységet, hanem a szélsőséges ateista vagy a szélsőséges baloldali ideológiák is.

Más vidékeken is megjelent egy újfajta keresztényellenes radikalizáció, amiről kevesen tudnak és beszélnek még a nagyvilágban, ez pedig a politikai, szélsőséges hinduizmus, amely például Indiában bizonyos radikális csoportok célkeresztjébe állítja a keresztényeket és a muzulmánokat.

Én mindig távol tartottam magam attól, hogy a nyugati kultúrkörben észlelhető keresztényellenességet bármilyen módon egy szintre próbáljam hozni a keresztényüldözéssel. De azt látjuk, hogy a keresztényellenesség itt is erősödik, és egyre többször erőszakos formában is megjelenik. Továbbra is bízom abban, hogy az üldözött keresztényeket megsegítő programunknak nem kell, hogy a jövőben nyugati helyszíne legyen, de sajnos, megint csak a trendeket véve alapul, ezt sem zárhatjuk ki.

– Lengyelország és az Egyesült Államok is közös missziót indított a Hungary Helps programmal. Hol tartanak ezek az együttműködések? Számíthatunk arra, hogy idén újabb országok csatlakoznak ehhez a küldetéshez?

– Mind a lengyel-magyar, mind az amerikai-magyar együttműködésben reményt keltő, hogy túljutottunk azon a szakaszon, amikor egyezményeket írunk alá: megindultak a közös programjaink Szíriában és Irakban. Kormányaink közösen tudnak segítséget nyújtani olyan közösségeknek, amelyeket korábban kormányzati szinten nem karolt fel senki, akiket magukra hagyott a nemzetközi közösség. Ezek mellett számos más államot kerestünk fel. Előrehaladott tárgyalásokról számolhatok be az Egyesült Királysággal, de tárgyaltunk Hollandiával is. Kifejezetten nyitottak voltak az együttműködésre a brazil kormány képviselői. Ők tavaly őszi nemzetközi konferenciánkra államtitkári szinten látogattak el. Ezeken felül a V4-es országokkal, régióbeli államokkal is együtt dolgozunk. Sok esetben segíti a kezdeményezésünket kapcsolódási pontként a kormányzatok kereszténydemokrata irányultsága.

Ezt az európai politikában kereszténydemokrata gondolatnak nevezik, az Egyesült Államokban a judeo-keresztény értékekre építenek. De az üldözött keresztények nem azért érdemlik meg tőlünk a segítséget, mert a kultúránkban mi is keresztény nemzet vagyunk, hanem tisztán az emberségesség alapján, a humanitárius eszme alapján is megérdemelnék a segítséget, hiszen jelenleg ők a legüldözöttebb vallás a világon. Én azt várnám el, hogy akár a teljesen szekuláris, liberális eszme által uralt, és ilyen kormányok által vezetett országok, de akár muzulmán többségű államok is ismerjék fel, ha ilyen nagy számban, több, mint 200 millióan szenvednek diszkriminációt, illetve üldöztetést a világon. Mindannyiunk kötelessége melléjük állni!

Szerencsére egy olyan ország politikusa vagyok, ahol nem jár azonnali megkövezés azért, mert hitbéli meggyőződést osztok meg. Többször elismételtem és most is elmondom: szerintem azt, hogy e missziót, a – remélem, egyszer világméretűvé váló – kormányzati szintű kiállást az üldözött keresztények mellett Magyarország indította el, felülről kaptuk, tehát ennek megfelelően kell a munkánkat elvégezni.

– Amerikai útjáról nemrég hazatért kollégája elmondta, hogy amikor megtudták róla egy sok száz fős keresztény újságírói konferencián, hogy magyar, három dolgot mondtak neki: van egy frankó miniszterelnökötök, a családtámogatási politikátok zseniális, és hallottunk a Hungary Helps programról, ami nagyszerű. Elmondhatjuk, hogy a program Magyarország legszebb arcát mutatja a nagyvilágnak?

– Igen, mindenképpen. Nagyon jól esik minden ilyen megerősítő visszajelzés, de örülök, hogy más szakpolitikánk is a dicsérő vélemények sorába került. Én mindennek az eredőjét abban látom, hogy a magyar kormányzat politikája a konzervatív, az egyébként az egész Európai Unió bölcsőjét jelentő kereszténydemokrata gondolaton alapul. A mi politikánk kereszténydemokrata politika, ebből vezethető le minden. Az is, ahogy a családjainkat segítjük, és az is, ahogy a világban szenvedőkhöz fordulunk.

Fájó, hogy bár kereszténydemokrata politikusok alapították meg az Európai Uniót, mégis, tőlünk nyugatra száműzik a kereszténydemokrácia fogalmát a közbeszédből és a politikai palettáról. Éppen most volt nálam egy belga diplomata, aki elmesélte, hogy Belgium történelmi kereszténydemokrata pártja átnevezte magát a humánus demokrácia pártjává, illetve azt is hallottam, hogy Németország legnagyobb pártjában, a CDU-ban komoly diskurzus folytattak arról, hogy a c-t esetleg z-vé alakítsák át, és centrista demokrata unióként aposztrofálják magukat. Végül ez nem történt meg, remélem, hogy nem is fog megtörténni! Nálunk máshogy van. Mi kimondjuk, hogy szekuláris ország vagyunk, azt valljuk, hogy az állam és a politika nem szólhat bele ember és transzcendensnek megbonthatatlan, misztériummal telt kapcsolatába. Azt viszont valljuk, hogy a Biblia társadalmi tanítását és társadalmi értékeit szükséges megvalósítani a politikánkban.

És így jutottunk el ahhoz az eszméhez, ami kormányzati munkánk alapja: a keresztény szabadság eszméjéhez. A keresztény szabadság eszméje megtestesül gyakorlatilag az összes társadalompolitikai intézkedésünkben. Magyarország nem csak a keresztény szabadság országa, hanem a keresztények szabadságáé is. Így kapcsolódik a nagy egészhez a Hungary Helps missziója.

– Milyen fő célkitűzései vannak ebben a misszióban 2020-ban?

– A céljainknak három pillére van. Az első és legfontosabb az életek megmentése. Szerte a világon felvettük a kapcsolatot az üldözött vagy bármilyen fenyegetést elszenvedő keresztény egyházakkal. A mi államtitkárságunk az, ahol a világon a legtöbb és legrészletesebb információ összegyűlik a bajban lévő, nélkülözést szenvedő, fenyegetett keresztény közösségekről. Néha szinte elborít minket a segélykiáltásoknak a sokasága. A támogatáspolitikánk azonban a megrázó történetek, drámai helyzetek mellett egy racionalitáson alapul. Azt vizsgáljuk meg mindig, hogy hol van a legnagyobb szükség ránk, ki van a legnagyobb életveszélyben. Ez az első szűrő. A második, hogy mi, a kis Magyarország, akik elkötelezettek vagyunk, de nagyon végesek a lehetőségeink, hol tudunk hatást elérni, hol tudunk segíteni. Ez alapján állítjuk össze a támogatáspolitikánkat, és azt látjuk, hogy a Közel-Keleten azért kell folytatnunk a már megkezdett támogatásainkat, mert ott a népirtás szerű üldöztetés elmúlt, de most a segítségnyújtáson áll vagy bukik a stabilizáció lehetősége, a keresztények és más közösségek megmaradása.

Folytatjuk tehát a közel-keleti tevékenységeinket. Földrajzi értelemben bővíteni fogjuk a támogatásainkat a szubszaharai régióban, ahol a szó legszorosabb értelmében százakat, ezreket gyilkolnak meg keresztény hitük miatt. Természetesen a nehezebben elérhető keresztény közösségek, mint például a pakisztáni közösség is fent van a radarunkon. Nagyon nehéz eljutni hozzájuk, megtalálni a módot, ahogy segíteni tudunk nekik. De az a vállalásunk, hogy egyetlen üldözött keresztény közösséget sem hagyhatunk magára.

– Akkor sem, ha rajtunk kívül alig valaki szólal fel értük? Ön is említette, hogy viszonylag kis ország vagyunk…

– Nem tudjuk elfogadni, hogy a keresztényüldözés, illetve a keresztényellenes diszkrimináció fölött szemet huny a világ. Teljességgel erkölcstelen üzenetet hordoz magában az, hogy a keresztény ember élete ne érne annyit, mint bárki másé. A küldetésünknek és a magyar külpolitikának nagyon fontos része marad az, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon markánsan és erőteljesen, a pc falait áttörve lépjünk fel a keresztényüldözés ellen, az üldözött keresztények védelmében. Azt szeretnénk, ha a világ legalább annyi figyelmet fordítana a diszkriminált keresztények emberi jogaira, mint a diszkriminált nemi kisebbségek jogainak védelmére. Egész egyszerűen aránytalannak gondoljuk azt, hogy kisebb joghátrányt szenvedő csoportokról szól egy adott emberi jogi nemzetközi fórum teljes napirendje, a népirtásnak kitett keresztény közösségekről pedig egy megveszekedett szó sem esik, sőt, a keresztényüldözés puszta létét is tagadják.

Magyarország második országként válaszolt a világ vezető szuperhatalma, az Egyesült Államok hívó szavára, amely létrehozott egy vallásszabadság-védelmi nemzetközi szövetséget. Ez nagyon erős üzenet volt a részünkről.

– Két alkotóelemet már említett. Mi a harmadik?

– A missziónk harmadik része politikai jellegű. Államtitkári munkámmal párhuzamosan egyben a KDNP politikusa is vagyok. A Kereszténydemokrata Néppárt politikájának egyik központi eleme –  és a jövőben is egyre hangsúlyosabban annak kell lennie – a keresztény emberek mellett a keresztény és kereszténydemokrata értékek védelme. Ilyen például az emberi méltóság, aminek része az emberi szabadság is, vagy éppen a család védelme. Az öngondoskodó szolidaritás eszméje, a szubszidiaritás. És a teremtésvédelem. A család fogalma brutális támadás alatt áll a nyugati civilizációban, ki kell állnunk a védelmében! A kereszténydemokrata misszió pedig, amit felvállaltunk, és felvállalt a KDNP, nem áll meg az ország határainál. A mi missziónk egy nemzetközi küldetés.

– Mintha a magyar sajtóban bekövetkezett volna egy pozitív fordulat: egyre többen írnak a keresztényüldözés valóságáról és drámájáról, miközben persze még mindig vannak, akik ironizálnak a témán, gúnyolódnak, relativizálnak. Össztársadalmi szinten is érzékel változást?

– Fontosnak tartom, hogy Magyarországon már nem az a vita tárgya, hogy létezik-e keresztényüldözés, hanem ennek jelentősége és a mértéke, illetve a mi felelősségünk az üldözött keresztények védelmében. Van még pár egészen szélsőséges, főleg az ellenzékhez köthető, balliberális sajtótermék, ahol próbálnak gúnyolódni. Van egy-két olyan politikus, aki bagatellizál, relativizál, jellemzően szintén baloldali, liberális politikusok. De a magyar közvélemény egyértelműen fontosnak tartja a témát. Az átpolitizált magyar közgondolkodásban erősen tartja magát a szekértábor-logika, ami abban is megmutatkozik, hogy bármilyen kormányzati intézkedésről döntünk, legyen az a legpozitívabb, a legtöbbek számára kedvező intézkedés, a velünk kritikus honfitársaink csak azért is erőteljesen kritizálni fogják, bizalmatlanok lesznek. Természetesen ez megfigyelhető a Hungary Helps esetében is.

Ugyanakkor nagyon reményt keltő volt az a közvélemény-kutatás, aminek keretében megkérdeztük, hogy mit gondolnak a magyar emberek a Hungary Helps program alapelvéről, illetve az üldözött keresztények megsegítéséről. Ebből kiderült, hogy nem csak a kormánnyal szimpatizáló magyar emberek, de még az ellenzéki szimpatizánsok, illetve a kormánykritikus magyarok többsége is egyetértett az alapelvünkkel, miszerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni. A kormánnyal szemben kritikus emberek többsége is úgy nyilatkozott, hogy a keresztényüldözés probléma, és az üldözött keresztények megérdemlik a segítséget. Ez azt jelenti, hogy a magyar közéleti térben tapasztalható megosztottságot felülírja a magyarság lélekbe kódolt nagyvonalúsága. Ez olyasmi, amire építhetünk, és ami alapján abban reménykedem, hogy a programunk az össznemzeti közös nevező részét képezheti.

Vágvölgyi Gergely