Bagdy Gábor: Új értéket teremtünk azáltal, hogy a fiatalokat kreativitásra és vállalkozásra ösztönözzük

Április 4-én rendezték meg a IV. Startup Budapest Fórum konferenciát a Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrumban, melynek védnöke Tarlós István Főpolgármester volt. Dr. Bagdy Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt politikusa, Budapest pénzügyi főpolgármester-helyettese köszöntötte a résztvevőket és adta át a győzteseknek járó díjakat.

Dr. Bagdy Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt politikusa, Budapest pénzügyi főpolgármester-helyettese köszönti a IV. Startup Budapest Fórum konferencia résztvevőit (2019.04.04. KDNP fotó: Váli Miklós)

Bagdy Gábor köszöntő beszéde:

Tisztelt Elnök Urak, Elnök Asszony, Tisztelt Startuposok, Kedves Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány IV. Startup Budapest Fórumán, amely egyben a 9. Be Smart verseny sajtónyilvános díjátadója is. Nagyon örülök, hogy ismét Tarlós István Főpolgármester védnöksége alatt, ismét én lehetek az, aki átadja a díjakat győzteseink számára és gratulálhatok a győzteseknek, két okból is.

Egyrészt azért, mert legutóbb egy hónapja, Március 6-án volt alkalmam gratulálni a startupoknak a Budapest Nő konferencián, akik remek ötleteket és találmányokat mutattak be ugyan itt, a Bálnában. Remélem, a díjazottak nemsokára legalább annyira sikeresek lesznek majd, mint a Prezi, vagy a LogMeIn.

Bagdy GáborA IV. Startup Budapest Fórum konferencia keretében megrendezett startup verseny győztesei (2019.04.04. KDNP fotó: Váli Miklós)

Másrészt azért örülök, mert elmondhatom, hogy holnap kezdődik a think.BDPST konferenciája a Várkert Bazárban, amelynek célja a kutatás és fejlesztés, valamint az új technológiák és a regionális együttműködési perspektívák összeegyeztetése. Röviden, a konferencia makró szinten támogatja és viszi előre az új technológiák startupok és innováció ügyét. A BE SMART verseny pedig ezt kiegészítve, mikro szinten viszi előre az innovációt és új technológiákat, és startupoknak nyújt közvetlen segítséget.

Remélem a BE SMART versenyek jövőre is folytatódnak, mert bemutatkozási lehetőséget adnak számos olyan kreatív startup számára, amelyek új elképzelésekkel, remek ötletekkel rendelkeznek, azonban még elakadtak az üzleti megvalósításhoz vezető rögös úton. Abban is bízom, hogy a nyerteseket a Főváros által támogatott Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány rendezvénye összehozza majd a hasonló startupokat indító és azokat támogató vállalkozókkal, hogy egyesült erővel megerősödjenek. Ezek pedig majd biztosítják a budapesti gazdaság növekedését és megújulását is.

A Kereszténydemokrata Néppárt Alelnökeként hiszek abban, hogy új értéket teremtünk azáltal, hogy a fiatalokat kreativitásra és vállalkozásra ösztönözzük, mert amennyiben világos célokat fogalmaznak meg és kemény munkával és egy kis szerencsével sikeres vállalkozásokat hozhatnak létre. Ezzel nem csak a jövő családjainak pénzügyi hátterét, hanem hazánk hosszú távú sikerét is megalapozzák.

Mielőtt befejezem köszöntőmet, szeretném kiemelni és megköszönni a Külügyminisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségét és közreműködését a BE SMART verseny támogatásában. Továbbá, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a mai díjátadó megszervezéséért és átadjam a szót a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnök asszonyának, Szalai Piroskának. Köszönöm!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!