Becsengetés vagy vészharang? – Afrika jövője az iskolapadban dől el

„A fiatal lakosság Afrika legnagyobb lehetősége. Ez a lehetőség azonban kiaknázatlan marad az oktatás reformja és hatékony támogatása nélkül” – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, a Fejlesztési Bizottság oktatásért felelős jelentéstevője a 11. Afrika Expón, Közép-Kelet-Európa legnagyobb afrikai humanitárius és fejlesztési kiállításán elmondott pénteki nyitóbeszédében.

„Míg Európa népessége öregszik, addig 2050-ra Afrikában közel 1 milliárd iskolás korú lesz. A kontinensen, ahol 100 millió olyan gyerek él, aki sosem ült iskolapadban, pusztán a jelenlegi szint fenntartásához 2030-ig 15 millió új tanárra van szükség. Ez több mint duplája az Európai Unióban dolgozó tanárok számának” – mutatott rá Hölvényi György a 11. Afrika Expón tartott Becsengetés vagy vészharang? című nyitóbeszédében.

A politikus hangsúlyozta: 

a számok riasztóak, holott a fiatal lakosság a kontinens legnagyobb lehetősége. Elvándorlásuk nem megoldás sem Európa, sem Afrika nehézségeire. Éppen ellenkezőleg. Az afrikai fiatalok Európába csábítása megfosztja őket a lehetőségtől, hogy helyben segítsék közösségeik fejlődését. Pedig Afrika kihívásaira csakis helyben adható fenntartható válasz. 

 

„Elengedhetetlen tehát, hogy az afrikai kormányok prioritásként kezeljék az oktatást” – nyomatékosította a képviselő. Emellett nem lehet halogatni az az átfogó oktatási reformokat sem. A képzett munkaerő hiánya ugyanis rontja a az afrikai gazdaság esélyei. Hiába az ásványi kincsekben gazdag föld és a rengeteg munkaképes ember, képzettség híján ezek a lehetőségek kiaknázatlanok maradnak. Az iskola ráadásul az étkeztetés által 65 millió afrikai gyermeket véd az éhezéstől. Az oktatás továbbá fontos a vallási szélsőségekkel szembeni küzdelemhez is. Hiszen a tanult fiatalok jóval kevésbé fogékonyak a radikális ideológiákra.

Ezt képviselve, hosszú évek munkájának eredményeként elértük, hogy az Európai Bizottság az uniós fejlesztési költségvetés 13%-át oktatásra fordítsa. Ez mintegy 7,7 milliárd eurót jelent. Hatalmas összeg, de messze nem elég. Ezért a forrásokat célzottan és minden eddiginél hatékonyabban kell felhasználni 

 

– mondta Hölvényi, az Fejlesztési Bizottság oktatásért felelős jelentéstevője. Hozzátette: ehhez nélkülözhetetlen a helyi egyházakkal és vallási szervezetekkel való együttműködés, hiszen a Szaharától délre ők biztosítja az oktatás 40%-át.

A Hungary Helps Program jószolgálati nagyköveteként a politikus kijelentette: „Magyarország elkötelezett a kihívások helyben történő kezelése és a fenntartható megoldások iránt. Ezt mutatja az a 43 iskola, melynek felépítését a Hungary Helps Program tette lehetővé, illetve az a több mint 2000 afrikai diák, aki ma magyarországi főiskolákra, egyetemekre jár, hogy aztán az itt megszerzett tudást otthon kamatoztassa. Hazánk az oktatás terén is elhivatott partnere Afrikának” – zárta beszédét Hölvényi György.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!