Ferenc pápa május 23-án fogadta a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma prefektusát, Marcello Semeraro bíborost, és a kihallgatás során felhatalmazta nyolc dekrétum közzétételére. Boldoggá avatják Isten szolgálója Bódi Mária Magdolnát, az 1945-ben – hitből fogadott tisztasága védelmében – vértanúhalált halt szent életű munkáslányt.
A Szentatya elismert három csodát, két vértanúságot és három Isten szolgájának hősies erényeit. Jóváhagyta a bíborosok és püspökök bizottságának döntését az 1860-ban meggyilkolt damaszkuszi vértanúk szentté avatásáról, és úgy döntött, hogy konzisztóriumot hív össze négy boldog, köztük Carlo Acutis szentté avatása ügyében.
Ferenc pápa engedélyezte a dekrétum kihirdetését „Isten szolgálója Bódi Mária Magdolna világi hívő vértanúságáról, aki 1921. augusztus 8-án született Szigligeten (Magyarország), és a hit iránti gyűlöletből ölték meg 1945. március 23-án Litéren”.
*
Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, szegény uradalmi cseléd szülők gyermekeként. A szülők nem köthettek házasságot, így Bódi Magdolna „törvénytelen”, házasságon kívül született gyermek volt, két testvérével együtt. Nem kapott vallásos nevelést, ám ennek ellenére elsőáldozó lett, Jézus iránti elkötelezettsége egyre nőtt. Szeretett olvasni, ezért folyamatosan kért és kapott kölcsön könyveket a plébániától, így komoly teológiai tudásra tett szert. Az alvás idejét is feláldozta, hogy imádkozhasson, és közelebb lehessen az Úrhoz.
Tizenhét esztendős volt, amikor Balatonfűzfőn népmissziót tartottak. Ekkor kezdett megvilágosodni előtte, hogy egészen Jézusé akar lenni. Annyira szerette Istent, hogy teljesen átadta neki önmagát, és szeretetét kiárasztotta a leginkább rászorulókra, még ha rendkívüli áldozatokkal járt is. Szerzetes szeretett volna lenni, de ebben egyházjogilag törvénytelen származása akadályt jelentett.
A második világháború idején a nők sorsáról aggasztó híreket hallott, ezért tisztaságuk megvédésére buzdította nőtársait, és elhatározta, hogy élete feláldozása árán is megtartja Jézusnak tett szüzességi fogadalmát.
A szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek Litérre. Az asszonyok az óvóhely lejáratában tartózkodtak, amikor két fegyveres szovjet katona odament, és egyikük a bunkerban megtámadta a társait védelmező Magdit. A lány ellenállt, és a katonától megszabadulva menekülni igyekezett, miközben a bunker lejáratánál a többieket figyelmeztette: „Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok.” Közben a túlsó kijáratnál megjelent a katona, akinek a szeme alatt vér szivárgott, a lány védekezésének nyoma. Meglátta az udvaron Magdit, és azonnal lőtt. Beszámolók szerint hat lövés fúródott a lány hátába, az első lövésnél megállt, a második lövésnél két karját az ég felé tárta, majd összezárta e szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” Majd a zsebében lévő rózsafüzért szorította meg. Az utolsó golyó szíven találta.
A boldoggáavatási eljárás posztulátora, Cristiana Marinelli így jellemezte Magdit egy áprilisi veszprémi konferencián: Egyszerű lány volt, alázatos, valóban olyan ember, aki „a szomszéd ajtó mögött él”. Úgy tartotta, az lenne a legszebb beteljesedése az életének, ha meghalhatna a hitéért, mert az biztosan példaadó lenne mások számára. Minden erejét, képességét Isten szolgálatába állította, életét is feláldozva. Az emberek megtéréséért végezte imáját, amelynek forrása az Eucharisztia és a Mária-tisztelet volt.
Szerette a gyerekeket, megtanította nekik is, hogyan lehet Krisztushoz közeledni. A világ sötétségében, a háború borzalmaiban az élete fénylő reményt adott. Egymástól elválaszthatatlan módon élt benne az elme, a szív és a test tisztasága, és ezek együtt tették lehetővé, hogy tisztasága mások iránti szeretetként áradjon ki az emberekre.
