Búcsú egy jó embertől

Békési Attila 1973. május 14-én született Gyulán. Gyermekkora nagy része Újkígyóson telt, bár később Békéscsabán élt, sok időt töltött itt, végül családjával 2001-ben költözött vissza a településre.

A telefon- és hálózatszerelő, számítógép-kezelő szakképzettség megszerzése után szakközépiskolai érettségit szerzett, de a későbbiekben is folyamatosan képezte magát, hogy eleget tudjon tenni az aktuális szakmai vezetői követelményeknek.

+ Békési AttilaBékési Attila (1973-2021)

1990 és 2005 között első szakmájában a MATÁV Rt-nél, a későbbi Hungarotel Rt-nél dolgozott, az utolsó öt évben csoportvezetőként, majd a kereskedelmi szolgáltatásban vett részt több területen, s 2010-től az Elektro Kereskedőház Kft. gyulai üzletvezetője volt.

Bár lelkiismeretesen nagy figyelmet fordított a munkájára, a legfontosabb mégis a családja volt számára. Szép házasságban élt 24 éve feleségével, szeretetben nevelve három gyermeküket.

A munka és a család mellett jutott energia a nagyobb közösség számára is. Tizenöt éve volt tagja az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesületének, 8 éve vezette is a szervezetet. A hűtő- és mosógépcsere-programban 2010 óta több száz családnak nyújtott segítséget akár a pályázat elkészítésében, akár az új gépek kiválasztásában. Kiemelkedő munkáját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is megbecsülte, hiszen az országos ellenőrző bizottság tagjává választották. 

Fáradhatatlanul koordinálta az egyesület munkáját: pályázatot írt, támogatásokat, kirándulásokat szervezett munkatársaival együtt. 

Kiváló kapcsolatot alakított ki az Újkígyóson működő szinte valamennyi civil szervezettel, az önkormányzattal és az intézményekkel. A szavak helyett a tettek embere volt. Elsődlegesen az vezérelte, hogy hol és hogyan tud segíteni. Ennek az együttműködésnek köszönhetően épült meg például az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete révén a Művelődési Ház terasza, szépült meg a bányató környezete a pihenőhelyek kialakításával, kapott hasznos eszközöket a Kígyósi Kutyabarátok Klubja, valamint több olyan pályázatot is beadott, amelyek által a város kulturális életét gazdagította neves előadóművészek fellépésének finanszírozásával. 

A közéletben az egyenességet képviselte. Ha szükség volt rá, logikus, higgadt érveléssel állt ki politikai és szakmai meggyőződése mellett a személyes és online beszélgetésekben. Ugyanazzal a tettrekészséggel vállalta el a Kereszténydemokrata Néppárt Újkígyós Városi Szervezetében a titkári feladatokat, mint amely jellemző volt minden munkájára.

Szeretett élni, de néhány évvel ezelőtt megromlott az egészsége. A kezelések javítottak az állapotán, de ezzel együtt szervezetének immunrendszere olyannyira meggyengült, hogy a COVID támadását még három védőoltással együtt sem bírta ki.

Példamutató módon szerette Újkígyóst, szeretett Újkígyóson élni, Újkígyósért tenni. Jó EMBER volt!

Köszönöm, hogy ismerhettelek, hogy együtt dolgozhattunk, megtiszteltetés volt számomra!

Szebellédi Zoltán

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!