Budakalászon rendezték meg a Bátrak Ligája térségi versenyét

Budakalászon tartották meg a Honvédelmi Sportszövetség Bátrak Ligája elnevezésű versenyének térségi rendezvényét pénteken.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője köszöntőjében felidézte, hogy a szövetséget öt évvel ezelőtt hozták létre.

A Bátrak Ligája versenysorozattal a hetedikes, nyolcadikos korosztályt célozták meg, hogy ők is részt vehessenek akadályversenyeken.

A diákok játékos formában próbálhatják ki önmagukat, ami hozzájárul az önismerethez, hiszen az által válhattok a nagy életben igazi harcossá, jó küzdővé, bátor emberré

 

 – mondta a résztvevőknek a kormánypárti politikus.

Márai Sándort idézve úgy fogalmazott: „önmagunk megismerése a legnagyobb utazás”.

Simicskó István beszélt arról is, hogy harmincnégy alkalommal rendezték meg a Bátrak Ligáját, nyáron pedig szeretnének egy nagy országos döntőt tartani.

Hozzátette: a kezdeményezést országos sportmozgalommá kívánják felépíteni. A frakcióvezető emlékeztetett arra is, hogy öt helyszínen – Balassagyarmaton, Újfehértón, Baján, Szarvason és Szigetváron – hoztak létre honvédelmi sportközpontokat, ahol alapvetően küzdősportokat, technikai sportokat és sportlövészetet, de vívást is lehet tanulni helyi igény szerint.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a gyerekek figyelmet, hogy a sport megtanít küzdeni, nyerni és veszíteni.

„Szerintem ez a három elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges, sikeres és boldog felnőtt életet éljetek” – mondta a politikus.

A tíz csapat részvételével zajló verseny első helyezettje a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola lett, második helyen a Dunakeszi Szent István Általános Iskola végzett, a harmadik helyezést a szentendrei Templomdombi Általános Iskola csapata érte el.

Az eseményen részt vett Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója, valamint Nébald György olimpiai bajnok vívó, a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!