A családok támogatása a koronavírus-járvány alatt sem áll le

juhász HajnalkaJuhász Hajnalka miniszteri biztos, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (Fotó: MTI-archív)

Juhász Hajnalka (KDNP) az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtt arról beszélt: a családok támogatására vonatkozó kormányzati program a koronavírus elleni küzdelem ideje sem állt le,  az otthonteremtési program kibővítésével akár több tízmillió forint is a családoknál maradhat. Elmondta: 2021-től új támogatási formák is megjelentek, így az otthonfelújítási támogatás és kölcsön.    

Szólt arról is: nem szabad megfeledkezni az idősekről sem, ezért a kormány támogatja a többgenerációs otthonok felújítását, növeli a nyugdíjakat és visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. Gratulált Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszternek a munkáját, amivel soha nem látott mértékben támogatja a magyar állam a családalapítást és a gyermekvállalást.

Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár hangsúlyozta: a nemzeti keresztény kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és nevelni. Elmondta: 2010 óta 2,5-szereése emelték a családok támogatását, így idén 2600 milliárdot forint áll erre rendelkezésre.

Kiemelte: míg a baloldali kormányok eltörölték a korábbi otthontámogatási rendszert, belesodorva az embereket a devizahitel-csapdába, addig a nemzeti-keresztény kormány támogatja a családokat, segíti a vállalkozásokat, és újraindítja a magyar gazdaságot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!