Latorcai János: Képesnek kell lennünk továbbra is magyarként élni

Bölcsnek és kitartónak kell lennünk, képesnek arra, hogy minden lehetőséget megragadva továbbra is keresztényként, magyarként élhessünk e sokat szenvedett hazában - mondta dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP frakcióigazgatója szombaton a Somogy megyei szólád-nezdei erdei kápolna avatásán.

Szólád és környéke Koppány ősi szálláshelye volt, a közeli Somogyváron pedig 1091-ben Szent László alapított bencés apátságot, az a király, akiben a magyarság megtalálta nemzeti, keresztény eszméjét.

Latorcai János a szólád-nezdei erdei kápolna avatásán mondott beszédében hangsúlyozta: "rendkívüli helyzetben" vagyunk, mert a globalizáció örvénye egyre több nemzet identitását nyeli el, miközben az egyéneknek csupán a gyökértelen multikulturalizmust tudja felkínálni.
    "Ezt a folyamatot erősítik azok a törekvések, amelyek kontinensünket a nemzetek Európájából Európai Egyesült Államokká, egy olyan vízióvá próbálják változtatni, amely egyaránt tagadja a nemzeti értékeinket, hitünket és kulturális hagyományainkat" - fogalmazott a politikus.


    Kiemelte, őseink életútja, a róluk szóló történetek közös, a magyarság kollektív tudatában élő örökségünk. "Erre emlékeztetnek az új kápolnához vezető úton álló, a magyar őstörténetet, az egykori hitvilágunkat megidéző emlékművek" - tette hozzá.
    Latorcai János közölte: Attila, Koppány szobra, Csaba királyfi székely kapuja, a Magyar Táltos, a Veronika-harangláb, majd a kettős kereszt külön-külön is hangsúlyos üzenetet hordoznak, de együtt a magyarság kereszténnyé válásának szimbólumai, amelyek történelmi múltunkra, megmaradásunkra, nemzeti keresztény értékeinkre irányítják rá az ide látogató zarándokok figyelmét.

A Szóládhoz közeli Nezde-hegyen álló kápolna ötletgazdája Soós László orvos, aki újságíróknak elmondta, hogy az építés költségeit saját forrásból és felajánlásokból fedezték. Hozzátette, a hegy szakrális hely, vallási közösségek zarándokhelye, ahonnan csodálatos balatoni panoráma tárul a látogatók elé.

Fotó: MTI/Varga György

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!