Alapvetően természetes, hogy polarizált a magyar társadalom, a többpárti demokráciák általában azok, de zavar ez az agresszív, gyűlöletkeltő hang, ami szerintem nem kis részben a Tisza Pártnak köszönhető. Sosem kedveltem azokat a politikusokat, akik arrogáns, kioktató hangnemben üvöltözve beszéltek az emberekhez – mondta a Demokratának adott interjúban Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.

– Nem telik el úgy hét, hogy ne jönne hír valamilyen ukrán korrupciós botrányról. Eközben azt látjuk, hogy Ukrajna újabb és újabb támogatásokat kér, most már annyi pénzt, amiből – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – negyven évig lehetne fizetni például a magyar nyugdíjakat. Úgy tűnik, hogy az Európai Unió vezetése ráadásul nem is nagyon próbál ellenállni ezeknek a kéréseknek. Hogyan látja a helyzetet?
– A brüsszeli vezetés nem vette észre, milyen változások kezdődtek a világban. Ez súlyos hiba. Hiszen látni kell, hogy olyan új elnök van az Egyesült Államokban, aki véget akar vetni az orosz–ukrán háborúnak, és beiktatása óta tárgyalásokat is kezdeményezett ennek érdekében. Most pedig, Orbán Viktor részvételével, létrehozta a Béketanácsot. Négy éve zajlik ez a szörnyű testvérháború, amelyet tényleg le kellene már zárni. A magyar kormány kezdetektől fogva a béke mellett állt ki. Ezért is fogadtam nagy örömmel az amerikai választás végeredményét, amikor kiderült, hogy visszatért Donald Trump elnök úr, aki folyamatosan a megállapodás szükségességét hangsúlyozza. Ám sajnos, ahogy mondtam, Brüsszelben ezt mintha nem vették volna észre. Továbbra is ugyanazt a hangot, ugyanazt a stílust, ugyanazt a politikát folytatják, mint eddig. Valamilyen oknál fogva teljesen tévesen értelmezik a helyzetet, és úgy tűnik, hisznek abban, hogy Oroszország katonailag legyőzhető ebben a háborúban. Ezért folyamatos a fegyverszállítás, a pénzügyi támogatás, jönnek az újabb és újabb szankciók, amelyek önsanyargatók, tehát leginkább az Európai Unió tagországainak ártanak.
Rendkívül súlyos hibákat követett el a brüsszeli vezetés az elmúlt négy évben.
– Mit tart a legnagyobb hibának?
– Önmagában az, hogy a háború kirobbanását nem tudta megakadályozni, történelmi bűn a brüsszeli elit részéről. Hiszen ne felejtsük el, hogy az Európai Unió egy békeprojektnek indult. Sajnos ettől nagyon messze kerültünk, az EU letért arról az útról, amelyért létrejött. A migrációs válsághelyzet kezelése szintén egy önfeladó folyamat fontos állomása volt: Nyugat-Európában a keresztény értékrend, a keresztény kultúra, egyáltalán a keresztény civilizáció nagy bajban van. Márpedig a történelemből tudjuk, hogy ebből a hanyatlásból nagyon nehéz visszakapaszkodni. Minden, emberek által létrehozott civilizáció vallási talapzaton jön létre, és a vallási talapzat azért is fontos, mert ez adja a megmaradás zálogát, ez adja a hitét az adott civilizációban élő embereknek. Brüsszel részéről ráadásul az imént említett hibákhoz társul a nemzetek fölötti hatalmi központ megteremtésének, a nemzetállami hatáskörök csökkentésének szándéka...
– Mi lenne a helyes út?
– Jó lenne megerősíteni a hitünket, megerősíteni a keresztény civilizációs értékeket.
A Jóisten képmására teremtett embernek a felelősségével kell élnünk, és azzal a tudattal, hogy valamilyen küldetésünk van az életünkben.
Ezt a küldetést akkor tudjuk teljesíteni, ha egy nemzeti közösséghez tartozunk, hiszen összeköt minket a szülőföld szeretete, a közös kultúra, a közös nyelv és sok-sok minden más: a szokások, a magatartási normák és így tovább. Természetesen a politikának is segítenie kell az embereket abban, hogy könnyebben megbirkózhassanak a kihívásokkal. Az elmúlt tizenhat év keresztény, konzervatív, nemzeti kormányzása nyilván nem hibátlan, de lépten-nyomon igyekszünk könnyebbé tenni az emberek életét. Említhetnénk a családtámogatási rendszert – több mint harmincféle intézkedést fogadott el a kormány, zömében a KDNP javaslatára –, a nyugdíjasok támogatását, hiszen visszahoztuk a 13. havi nyugdíjat, és most a 14. havi első részletét is megkapják a nyugdíjasok februárban, de ide sorolható a Nők 40, a fiatalok támogatása, a pályakezdés és az otthonteremtés segítése is... Ezek mind-mind arról szólnak, hogy könnyebb legyen az emberek élete. Sokan ezt már természetesnek veszik, de komoly munka van a mögött, hogy mindezt meg tudta teremteni ez a kormány.
– Míg az Európai Unió vezetése, az EP több pártja, többek között Magyar Péterék anyapártja is a migrációs probléma szétterítésén dolgozik, addig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt a Fidesz kongresszusán, hogy az elmúlt években négyezer templom újult meg, illetve épült fel a Kárpát-medencében. És ahogy fogalmazott, „egyikből sem lesz se pláza, se mecset”.
– Egy civilizáció gyengeségei akkor jönnek elő, amikor a benne élők hite megrendül. Hiszen az ember mégiscsak úgy van összerakva, hogy van teste és van lelke, és ebből adódóan van szellemisége. Élete folyamán a neveléséből, a közösségi hatásokból adódóan kialakul a stílusa, jelleme, karaktere. Az adott társadalom, civilizáció hitének meggyengülése hanyatláshoz vezet. Amikor honvédelmi miniszter voltam, akkor is azt mondtam, hogy persze kellenek fegyverek, kellenek modern eszközök a hadseregnek, de az egyénnek, tehát a katonának is a hitében, a szellemiségében van az igazi ereje. Hiába adom neki a legmodernebb fegyvert, ha nem hisz, ha nincs meg az a belső feltöltöttsége, hogy a megfelelő helyen és megfelelő módon használja. Ezért mondom azt, hogy nagyon komoly veszélynek tekintem, ha az a vallási fundamentum, amelyre civilizációnk épül, széttöredezik.
– És sajnos Európában mintha egyre erősebben jelentkeznének ezek a folyamatok. Van visszaút?
– A mostani világban megfigyelhető globalista megközelítésnek valóban része, hogy szétzilálják a történelmi egyházakat. Folyamatosak a támadások az egyházi vezetők, egyházi szereplők ellen. Gyengíteni próbálják az emberek elkötelezettségét, meggyőződését és hitét. Ez egy társadalomromboló folyamat. A globalizáció egyik nagy vívmánya lenne, ha mindenkinek alapvetően a fogyasztói lét határozná meg a tudatát, ezért minden más kötődést, értékrendet, amely nehezíti a globalizáció terjedését és felgyorsulását, fel akarnak számolni. Ez persze nem napjainkban kezdődött, de talán most a leghatékonyabb és legerősebb, hiszen ma már olyan technika áll rendelkezésre, hogy a világhálónak köszönhetően mindenki folyamatosan kapja a milliónál is több információt nap, mint nap. És bár már lassan mindenki részese a megtévesztő módon közösségi médiának nevezett világnak, bizony nagyon sokan ettől még ugyanúgy magányosak vagy talán még kiszolgáltatottabbak, mint korábban voltak.
Ebben az átalakuló világban nagyon lényeges, hogy a keresztény civilizációnak stabil értékei vannak, ezeket pedig meg kell őrizni.
Ezért kell templomokat építeni, felújítani, olyan tereket és lehetőségeket adni, olyan beszélgetéseket folytatni a fiatalokkal, amelyekkel fölhívjuk a figyelmet arra, hogy a kereszténység nemzetmegtartó és embermegtartó erő is. Természetesen minden civilizációnak megvan a maga hite, a maga vallása, ezek mind-mind színesítik a világunkat, és értéket képviselnek. Ugyanakkor az is látható Nyugat-Európában, hogy az iszlám világából érkező, milliószámra beköltöző migránsok nem nézik jó szemmel a keresztény értékeket, és sajnos tapasztalunk olyan szélsőséges megnyilvánulásokat, jelenségeket is, hogy templomokat, papokat támadnak, hölgyeket gyaláznak meg. A migrációval komoly kulturális együttélési problémák alakultak ki Európában, a brüsszeli elit rossz döntései épp ezért történelmi hibák.
– Nem csak a brüsszeli elit képvisel veszélyes irányt: a hazai baloldal részéről is támadták nem csupán a migrációhoz való hozzáállást, de még az olyan döntéseket is, mint a hit- és erkölcstan bevezetése vagy az egyházi iskolák támogatása.
– Kiszivárgott információk szerint az ellenzék jelentősen csökkentené az egyházak támogatását, ha kormányra kerülne. Azt is érdemes figyelni, ki hogyan voksol az Európai Parlamentben. Márpedig úgy tudom, hogy a Tisza képviselői megszavazták a migrációs paktumot. Tehát reális veszély, hogy amennyiben itt Tisza-kormány alakul, más lesz a hozzáállása a migrációs kérdéskörhöz, mint a Fidesz–KDNP-kormánynak, vagyis ide is jöhetnének migránsok. Ezek olyan döntések, amiket később nem lehet visszacsinálni: mint látjuk, Nyugat-Európában sem lehet visszafordítani ezen sok problémához vezető folyamatokat.
– Visszatérve a családtámogatásokra: január 1-től fokozatosan vezetik be a két gyermeket nevelő édesanyák szja-mentességét, nőtt a családi adókedvezmény is, ezzel szemben a Tisza Párt szakértői jelentős megszorításokat helyeztek kilátásba. Veszélyben vannak ezek a programok?
– Sokan azt mondják, hogy egy választás lehetőséget ad a változásra. De azért tegyük hozzá: a változás nem csupán pozitív irányba történhet, ne higgyük azt, hogy automatikusan jót jelent. Hozhat rosszabbat is. Márpedig
azok az elképzelések, amelyeket olvasni és látni lehet a Tisza részéről, valóban kockára teszik azon vívmányokat, amelyeket az elmúlt tizenhat évben, közösen az emberekkel, elértünk.
Utaltam például a migrációs paktumra és a Tisza szavazatára. Ha valaki be akar állni a brüsszeli fősodorba, el akarja magát fogadtatni a brüsszeli elit támogatásával, legyen szó Ursula von der Leyenról vagy akár Manfred Weberről, hatalomra akar kerülni, annak meg fogják kérni az árát. Az már nem nemzeti út lesz, hanem egy Brüsszel által elvárt és irányított út. El kell fogadni azokat a szempontokat, amelyeket ott fontosnak tartanak. De említhetem az orosz–ukrán háború kérdését is: nyilvánvaló, ha a Tisza Párt kerülne kormányra, akkor a brüsszeli elvárások erre is vonatkoznak. Ha az unió vezetése kitart amellett, hogy ezt a háborút, Ukrajnát továbbra finanszírozza, és föl akarja venni az Európai Unióba, akkor nem hiszem, hogy egy Tisza párti kormány, amely brüsszeli segítséggel jutott hatalomra, szembe merne menni az elvárásokkal. Holott a magyar érdek, a nemzeti érdekünk az, hogy béke legyen a szomszédunkban. Mielőbb.
– Nem most kezdte a politizálást. Más lesz ez az idei kampány, mint a korábbiak?
– Alapvetően természetes, hogy polarizált a magyar társadalom, a többpárti demokráciák általában azok, de zavar ez az agresszív, gyűlöletkeltő hang, ami szerintem nem kis részben a Tisza Pártnak köszönhető. Sosem kedveltem azokat a politikusokat, akik arrogáns, kioktató hangnemben üvöltözve beszéltek az emberekhez. A folyamat persze nem most indult, az elmúlt négy-nyolc évben már láthattuk, hogy azért bejutottak olyan képviselők és olyan pártok is a parlamentbe, akik úgy szólaltak fel, nyilvánultak meg, hogy nem tisztelték még a parlament épületét és a ház szellemiségét sem. Örülnék, ha visszatérnénk egy emberibb stílushoz, mérsékeltebb hanghoz. Nem vagyok annyira idealista, hogy azt gondoljam, a Máltai Szeretetszolgálat alkalmazottai vagyunk, de ettől még lehetne józanabb, emberibb a vitastílus, nem pedig kioktató és arrogáns.
– A Fidesz kongresszusán láthattuk, hogy jó néhány európai patrióta politikus állt ki a párt mellett. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Orbán Viktor a patrióta közösség egyik motorja, vagyis a Fidesz győzelme Európa jövője szempontjából is nagyon fontos lenne.
– Ezzel tökéletesen egyetértek. Hihetetlen az az energia, amit a miniszterelnök ebbe a munkába beletesz. Mindannyiunknak örömteli látni ezt a soha nem adom föl típusú hozzáállást.
A KDNP is azt vallja, hogy nemzetben kell gondolkodni, ami nem soviniszta megközelítést jelent, hanem az EU keretein belül együttműködő nemzetek szövetségét.
Egymást segítő, egymást megértő, egymást tisztelő nemzeteket. Én egy ilyen Európai Uniót képzelnék el. Nagyon sok munka kell még ahhoz, hogy ez megvalósuljon, de rendkívül örömteli, hogy Orbán Viktor ebbe teljes mértékben beleállt, óriási lelkesedéssel és hatalmas munkabírással végzi a feladatát. Ez Magyarország érdeke.