Bolberitz Pál (1941-2020)

Bolberitz Pál 1941. szeptember 15-én született Budapesten. 1961-ben vették föl az esztergomi szemináriumba, pappá 1966. június 19-én szentelték az érseki székvárosban. Tovabbi tanulmányait a budapesti Hittudományi Akadémián végezte 1966 és 1968 között. Káplán volt 1968-ban Szentendrén, majd 1968-tól 1973-ig Szentimrevárosban. 1973 és 1978 között teológiai tanár volt az esztergomi szemináriumban, közben ösztöndíjas Rómában 1974–1976-ban. A budapesti Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzora volt 1978 és 1988 között. 1988 és 1990, 1992 és 1994, majd 1994 és 1996 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja volt. Egyetemi tanári habilitációját 2003-ban szerezte meg.

1976–1995-ben főszentszéki bíró volt, 1988-től címzetes apát, 1993-tól pápai prelátus. 1990-től a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke, 1997-től prímási bíró, 2001-től apostoli protonotárius, a Szuverén Máltai lovagrend nagykeresztes konventuális káplánja. 2003-tól a Szent István Tudományos Akadémia elnöke. 2004-től a MTA köztestületi doktor képviselője.

Temetéséről később rendelkeznek.

***

A megtestesülés arra tanít, hogy az ember erkölcsi ,,magához térésének” végtelen távlata van a második isteni személy megtestesülésében. Érdemes embernek lenni, ha az Isten Fia emberré lett. A keresztáldozat a,,történelem közepébe szúrt” figyelmeztető jel, hogy felelősek vagyunk szeretetben a másikért. A feltámadás feljogosít a reményre, hogy minden reménytelenség, szenvedés, sőt halál ellenére van értelme az életnek, s az életről nem mondhatunk le indokolatlanul, önkényesen. Van örök élet, van elveszíthetetlen boldogság és dicsőséges célbaérkezés az ember számára. Alapvető és emberi méltóságunknak megfelelő igényeket fejeznek ki e maradandó erkölcsi elvek. Vigasztalásunk és erőnk, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit hitelesíti és győzelemre viszi az emberiség legszebb vágyait, legnemesebb erkölcsi törekvéseit – tanít bennünket Elkötelezetten. Útmutatás a mai világban című könyvében Bolberitz Pál.

Érdemes volt embernek lenni, hogy Őt hallgathassuk. Sokak, sokunk számára egy életre meghatározó élmény volt, amikor már a hetvenes évek végétől, mondhatni évtizedekig esti bibliamagyarázatait hallhattuk. Hétfőnként a ferenceseknél, csütörtökönként a városmajoriban. Szellemi és lelki táplálék volt mindenki számára a sivár szocialista hétköznapokban. Útmutatás, fáklya, megnyugtatás. Mindenki tanítója és nevelője volt, mindazoké, akik befogadták, be tudták fogadni, amit adott. Akiknek fülei voltak a szimfóniára, a harmóniára, mert Ő nem tett mást, csak ezt közvetítette és sugározta. Azt, amit a Mindenható adott. Köszönjük ezt a továbbadást.

A Feltámadásba vetett hittel imádkozunk Érte.