Emlékezés a holokauszt magyarországi áldozataira

2001 óta minden évben április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól. Ez a nap a magyar történelem egyik sötét pillanatára irányítja a figyelmünket. 1944-ben ekkor kezdődött meg a hazai zsidóság gettóba zárása, a rendelkezés célja a teljes elkülönítésük volt a lakosság többi részétől. Ez a szégyenteljes folyamat a deportálásokkal végső soron sokszázezer honfitársunk halálához vezetett. A KDNP országgyűlési képviselőcsoport nevében dr. Simicskó István frakcióvezető közleményben emlékezett meg az évfordulóról.

Az emlékezés nem csak főhajtás az áldozatok előtt, de a múltbeli tapasztalatok felelősségteljes továbbadása a következő generációnak. A történelem gyakran ismétli önmagát, mégis lehet, sőt kell is tanulni elődeink hibáiból.

Csak egymás megbecsülésével, párbeszéddel, együttműködéssel lehet békében élni,

csak így tud kiteljesedni az egyén és általa gazdagodni a nemzet. Erre a legbiztosabb garancia a kereszténydemokrata politikában rejlik. Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy biztonságban, békében élhessenek az ország polgárai, erre a stabilitásra és következetességre óriási szükség van a szomszédunkban zajló háború miatt is.

Minden élet egyformán értékes, nem szabad engedni, hogy az erőszak legyen úrrá a világon!

Emlékezzünk a holokauszt áldozataira és ne engedjük, hogy ez megismétlődjön!

 

Dr. Simicskó István a KDNP frakcióvezetője

 

Illusztráció:123rf

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!