Emlékezzünk december 5-re!

2004. december 5-én népszavazást rendeztek Magyarországon, ahol a szégyenletes baloldali kampány következtében nem kaphattak könnyített eljárással magyar állampolgárságot a határon túli magyarok. Végül az újonnan megválasztott jobboldali kormány 2010-ben tette ezt jóvá és azóta is folyamatosan halad a határokon átívelő nemzetegyesítés.

2018-ban már az ellenzék nagy részének is egyértelmű, hogy a lépéssel nemzetünk, közösségünk csak nyert. Ugyanakkor fontos, hogy emlékezzünk: kik és mivel riogatták a választókat 2004-ben! A vizionált áttelepülő sokaság, a hazai gazdaság, nyugdíj- és egészségügyi rendszer megroppanásától való félelem – mindez a „felelősségvállalás” álarca mögé rejtve. Azóta sok idő eltelt. Ma már több, mint egymillió új magyar állampolgárt tarthatunk számon, akik aktívan részt vehetnek nemzet jövőjének alakításában, s azóta a magyar választók Gyurcsány Ferencet és a magyarságra nemet mondó baloldalt is az őket megillető helyre küldték. Úgy látszik, idővel tényleg minden a helyére kerül.

Kereszténydemokrata Néppárt

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!