Emlékezzünk példaképeinkre és szeretteinkre!

Életünk nagy kérdéseire irányítják figyelmünket a november eleji ünnepnapok, ennek kapcsán közleményben osztotta meg gondolatait dr. Simicskó István a KDNP frakcióvezetője.

Mindenszentek és a halottak napjára való emlékezés életünk meghatározó kérdésére irányítja figyelmünket: miért élünk és mi lesz velünk halálunk után? Keresztény nemzetként erősen él bennünk a vágy, hol túl a hétköznapi valóságon a szellemi– lelki kapaszkodókat is megtaláljuk.

Földi létünk célja, hogy olyan életet éljünk, amely embertársaink megsegítésére, szeretetére és tiszteletére épül, így bízva az üdvözülésben, az örök életben.

November első napjaiban idézzük emlékezetünkbe azokat a szent életű embereket, akik igazodási pontot jelentettek, akik példát mutattak nekünk. Gondoljunk rájuk, gyújtsunk egy mécsest értük és emlékezzünk a korábbi nemzedékekre, szeretteinkre és mindazokra, akik mindannyiunk javát keresve élték életüket.

Dr. Simicskó István
frakcióvezető

Kép:123rs

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!