Évente közel százezer madarat ér halálos áramütés Magyarországon – Tíz éve írták alá az Akadálymentes Égbolt egyezményt

Évente közel százezer madarat ér halálos áramütés Magyarországon, amelyek természetvédelmi értéke megközelíti az egymilliárd forintot, de eszmei értékük ennél sokkal magasabb lehet, ezért is szükséges védelmük – hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (Fotó: Váli Miklós)

A légvezetékek földkábeles kiváltásáról szóló Akadálymentes égbolt megállapodást tíz évvel ezelőtt írta alá az akkori három magyarországi áramszolgáltató a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM), valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME).

A gólyavédelmi intézkedések az áramütések elkerüléséért. (Fotó: Váli Miklós)

Semjén Zsolt igazi hungarikumnak nevezte, hogy az 1900-as évek elejétől törvényi szinten védik az országban a madarakat. Megjegyezte, hogy míg 1940-ben 8000 gólya élt az országban, 1980-ra számuk – egyebek mellett az áramütések következtében – 4000-re csökkent. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően azonban a populáció azóta 5000-re bővült, ami jelzi az intézkedések szükségességét – tette hozzá.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (Fotó: Váli Miklós)

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter korszakos jelentőségűnek nevezte a tíz évvel ezelőtti Akadálymentes égbolt-megállapodást, amelyben a környezetvédelmi tárca, az áramszolgáltatók és a madárvédők megállapodtak abban, hogy megpróbálják kiváltani a madarak életét veszélyeztető technológiákat. Szavai szerint az elmúlt tíz évben jelentős volt az előrelépés ezen a területen.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (b3) és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (b4) a sajtótájékoztatón. A hallgatóság soraiban Jenik Péter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke (j1). (Fotó: Váli Miklós)

A földművelésügyi miniszter ismertetése szerint 3500 kilométer hosszú szakaszt tettek védetté a szolgáltatók az áramütés ellen, 120 kilométernyi légkábelt cseréltek földkábelre és 2724 darab láthatósági eszközt helyeztek ki együttműködve a nemzeti parkokkal és a madártani egyesületekkel.

Hallgatóság a sajtótájékoztatón. (Fotó: Váli Miklós)

Tekintse meg a sajtótájékoztatón készült fotógalériánkat ide kattintva!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!