Felhívás imára a covid elmúlásáért - mi hiszünk az ima erejében!

A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjeként innen a Nemzet Házából kezdeményezem, hogy Nagypéntek reggelétől, minden hét péntekén (reggel 7.00 órakor), felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk, bárhol is vagyunk - otthon, utcán, munkahelyen - hiszen az Úr mindenütt jelen van. Kérjük az Urat, hogy a koronavírus-járványtól mihamarabb szabadítsa meg Magyarországot, Európát és a Világot!

Imádkozzunk egymásért, legalább addig, míg el nem múlik a járvány!
Imádkozzunk azért, hogy a vírusban elhunytak az Úrtól kapják meg az örök világosságot!
Imádkozzunk azért, hogy a betegségben szenvedők kapják meg a testi és lelki gyógyulás kegyelmét!
Imádkozzunk azért, hogy az egészségesek ne kapják el a vírust és megőrizzék lelki békéjüket!
Imádkozzunk családunkért és magunkért!

 

REMÉNYIK SÁNDOR

Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

 

Add Urunk, hogy Imáink meghallgatásra találjanak!
Add, hogy péntek reggeli imádságaink által közelebb kerüljünk Hozzád, valamint nagyobb szeretetet tanúsítsunk irántad és embertársaink iránt!
Add, hogy minél többen csatlakozzanak az Ima felhíváshoz!

Ne feledjétek, már azzal is sokat teszünk, ha hívőként péntek reggelente 7 órakor egy „Miatyánk”-ot elmondunk a fenti imaszándékkal, vagy jószándékú emberként annyit mondunk „Uram segíts”!

 

Kelt, 2021. évben Urunk születésének hírüladása ünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

Áldott napot kívánok!

Vejkey Imre
Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője

 

(Fotó: 123RF)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!