Az utóbbi évek pályázataival, négymilliárd forintos ráfordítással sikerült elérni, hogy félmillió embert helyben élő háziorvos, 137 ezret fogorvos lásson el – mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke
Rétvári Bence emlékeztetett arra: évtizedes probléma, hogy mind magasabb a háziorvosok átlagéletkora, de ezt korábban semmilyen programmal nem próbálták ellenpontozni. Mivel a kormányzat célja az, hogy tisztességes finanszírozással tegye hosszú távon vonzóvá ezt a pályát, a praxisjog megvásárlását és a helybeköltözést is évről évre növekvő összeggel támogatja.
Évről évre növekszik az érdeklődés, egyre több praxist tudnak betölteni. Az utóbbi években 142-en nyertek letelepedési, 167-en praxispályázaton, valamint 37 fogorvost támogattak ilyen módon. A legtöbb praxist Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sikerült betölteni e pályázatok révén – mondta az államtitkár.