A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékezünk

A Felvidékről kitelepítettek emléknapját immár tíz éve minden év április 12-én tartjuk a magyar Országgyűlés határozata alapján. Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése.

A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra.

Az emléknap tisztelgés

a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság előtt, akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak.

 

A Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján 2022. április 12-én, kedden 17 órakor Budapesten, egy dunai hajón emlékezik arra a több mint 100 ezer magyar emberre, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.

A megemlékezés keretében a Rákóczi Szövetség kitünteti azt a közel 80 szlovákiai magyarlakta települést, ahol az elmúlt tíz évben nőtt a magyarok száma és számaránya.

Az emlékünnepségen beszédet mond Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter és Duray Miklós.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!