Az elmúlt tíz évben közel kétszáz katolikus, református és evangélikus óvoda épült vagy újult meg az országban – hangsúlyozta Soltész Miklós pénteken Sopronban, a Szent Orsolya Iskolához tartozó óvoda fennállásának tizedik évfordulóján. Veres András püspök mutatott be hálaadó szentmisét, majd átadták az „Egy nap Jézussal” pályázat díjait.

Az egykori Szent Margit Óvoda a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde szervezeti egységébe kerülésének tizedik évfordulója, valamint Árpád-házi Szent Margit ünnepe alkalmából tartott szentmisét követően a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy a beruházások több mint 20 500 férőhelyet érintettek, amiből nyolcezer új. Nagy változásnak nevezte a fejlesztéseket, ami a kisgyermekek nevelésére is hatással van.
Kiemelte, „látható a nevelésen az az együttműködés, ami a szülők, az egyház, illetve az óvoda vezetői között fennáll, hogy mennyi mindent tudnak adni a piciknek”.
Ugyanakkor mindezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha béke van, ha békesség van a világban, és ha a társadalom is megérti, mennyire fontos a családok támogatása az adórendszeren, a különböző otthonteremtési támogatásokon, vagy az intézményrendszeren keresztül.
A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett, hogy IV. Béla és felesége, Mária a békességet adták tovább gyermekeiknek, akik közül kettőt szentté, kettőt boldoggá avattak. Ha ilyen szellemiségben neveljük a gyermekeinket, akkor nemcsak a család, hanem a keresztény közösség is gyarapszik – mondta az államtitkár.
Veres András győri megyéspüspök szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten mindig hív bennünket a jóra, és fel kell tudnunk ismerni, hogy mindig csak az ő hívását, a jóra való hívást fogadjuk el.
Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde igazgatója közölte, az egykori Szent Margit Óvoda intézménybe csatlakozása évfordulója alkalmából a gyermekeknek rajz-, a szülőknek pedig esszépályázatot hirdettek Egy napom Jézussal címmel, amire több mint kétszáz munka érkezett.
A szentmisét követően Soltész Miklós és Veres András okleveleket adott át a nyertes pályamunkákat alkotóknak.
