Ferenc pápa szívébe zárta a magyarokat

Magyarország különleges helyet foglal el a keresztény-katolikus világban, hiszen ez az egyetlen ország, amit másodszor is hivatalosan meglátogat az Egyházfő. Ferenc pápa pénteken érkezik hazánkba három napos apostoli látogatásra. Az előkészületek már javában zajlanak az összejövetelek helyszínén. Sűrű programja során eszmecserét folytat az állami és politikai vezetőkkel, találkozik a papsággal, de sort kerít a hajléktalanokkal és menekültekkel valamint a fiatalokkal való találkozásra is. A látogatás csúcspontja a vasárnap délelőtti Kossuth téri ünnepi szentmise lesz, amelyre várhatóan az egész országból, sőt, még a határon túlról is érkeznek zarándok.

Néhány éven belül ez lesz Ferenc pápa harmadik találkozása a magyar hívőkkel, 2019-ben Csíksomlyón több mint százezres tömeg várta. Ott megtapasztalhatta az összegyűltek által a hagyományokhoz való hűséget és a nemzet összetartó erejét. A megmaradás, összekapaszkodás jó példája a nyeregben az évenkénti búcsú, ahol több felekezet is együtt ünnepel.

A 2021-es budapesti Eucharisztikus Kongresszus minden résztvevőnek hatalmas élmény volt, amelyről a pápa úgy nyilatkozott, hogy „apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg… Az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc boldogságot”.

Minden bizonnyal sok hasonlóan jó fogadtatásban van része a Szentatyának különböző országokban, de hogy hozzánk ismét visszatér, valami másról is tanúskodik. Ferenc pápa kapcsolata a magyarokkal régi időkre vezethető vissza, még Argentínában jezsuitaként együtt szolgált magyar rendtársakkal. Mostani látogatása során is találkozik a szerzetesrend itthoni tagjaival.

Székely János megyéspüspök véleménye szerint „az egyházfő nem sémákban gondolkodik, hanem nagyon egyéni módon, nem az esetleges kritikákra figyel, amelyeket esetenként Magyarországról hallhat, hanem igyekszik személyes tapasztalatokat gyűjteni”. Alighanem ismeri történelmünk néhány kiemelkedő eseményét, őseink küzdelmeit a kereszténység megőrzésében.

Bár sokan találgatják, hogy milyen színfalak mögötti oka lehet a hétvégi útnak, semmi nem utal arra, hogy a lelkipásztori megerősítésen, a különböző csoportokkal történő találkozásokon túl politikai szálak is vezérelnék a pápa jövetelét. Igaz, hogy a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háborút mélységesen elítéli, és a magyar kormánnyal egybehangzóan a béke követeként lép fel mindenhol, direkt politizálásra valószínűleg nem fog sor kerülni. Hivatásához méltóan a lelkek ápolására, megerősítésére vállalkozik háromnapos programja során, és külön figyelemmel fordul a hajléktalanok, menekültek felé. A szegényekkel való törődés, emberi méltóságuk visszaadása apostoli munkájának középpontjában áll, ez olyan szimbolikus cselekedetekben is megnyilvánult, mint például az a gesztus, hogy a hajléktalanok rendelkezésére bocsátotta a Vatikán egy területen kívüli palotaépületét, vagy a nagycsütörtöki szertartás alatt megmosta a lábukat. Budapesten a Rózsák terén találkozik nélkülöző embertársainkkal, akik különböző katolikus karitatív és szociális szervezeteken keresztül vesznek részt a programon.

Ferenc pápa jól ismeri azokat a folyamatokat, amelyek a szekularizált nyugati világban a hívők számának, főleg a fiatalok számának csökkenésében érhetők tetten, ám érdemes figyelni arra a tendenciára is, hogy azok viszont, akiket megérintett a hit, elkötelezettebbé, tudatosabbá váltak. A Papp László Sportarénában a kereszténység jövőjét jelentő, főként katolikus középiskolások, valamint egyetemisták hallgathatják meg a pápa beszédét.

A látogatás csúcspontja lesz a vasárnapi, Kossuth téri szentmise, ahol nem csak a főváros, de az egész Kárpát-medence együtt örül majd – sokan személyes részvétellel, még többen a közvetítéseknek köszönhetően.

Várjuk a Szentatyát!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!