A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben az EPP politikai gyűlésének ülése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet élőben közvetített az M1 aktuális csatorna.

A Néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek majd le, és az alapján el lehet majd dönteni, hogy mi lesz hosszabb távon a néppárt, illetve a néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője - mondta Orbán Viktor, aki a testület felállítását vállalható megoldásnak nevezte.

„Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából. A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik" - fogalmazott a Fidesz elnöke. Orbán Viktor közölte: azt a megoldást választottuk, hogy amíg a felkért három bölcs ember elkészül a jelentésével, addig "magunk részéről (...) egyoldalúan mi felfüggesztjük a jogaink gyakorlását és megvárjuk ennek a három ember jelentését, és utána ismét leülünk a néppárttal".

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!