Fidesz–KDNP: A baloldalon minden nap a kamuzásról szól

Miközben az ország minden erejével védekezik a koronavírus-járvány ellen, a „baloldalon minden egyes nap csak a kamuzásról szól” – közölte Nacsa Lőrinc, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.

Nacsa LőrincNacsa Lőrinc országgyűlési képviselő

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke videonyilatkozatában hangsúlyozta, lassan fél éve, hogy „Korózs Lajos lebukott a gyalázatos kamuvideójával”, a szocialista politikus odáig ment, hogy „egy álmentős kóros hazudozóval forgatott videót, hogy lejárassa a mentőket és a védekezésben részt vevőket”.

„A kamuvideót aztán az egész baloldal kórusban hirdette és annak ellenére, hogy lebuktak vele, Korózs Lajos azóta sem kért bocsánatot, ráadásul az egész baloldal azóta is falaz neki”

– tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta: Korózs Lajost többszöri kérésük ellenére az Országgyűlés népjóléti bizottságának éléről sem hívták vissza, „pedig egyértelmű, hogy teljesen méltatlanná vált a tisztségre”.

Kiemelte, miközben egész Európában egyre kritikusabb a koronavírusjárvány-helyzet, a „magyar baloldal továbbra sem segít, inkább a kamuzást és Korózst választotta”.

„Azzal, hogy falaznak a kamuvideós Korózs Lajosnak, beismerik, hogy valójában őket nem a járvány érdekli, hanem a hatalom

és ezért mindenre képesek: kamuvideókat és álhíreket gyártanak, egyfolytában kamuznak, nem támogatják a védelmi intézkedéseket, nem szavazták meg a védekezéshez szükséges forrásokat és lejárató kampányt folytatnak Magyarország ellen” – fejtette ki.

A „baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, csak hazudozik és próbál hangulatot kelteni: az egyik a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik pedig kamuzik a tesztekről” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!