Földi László: A családtámogatások növelése jelenti Magyarország jövőjét

Az illegális migráció elementáris erővel fog fellángolni, ezért útját kell állnunk. Ezt az áradatot nem kezelni vagy megszervezni kell, hanem megállítani – mondta a Magyar Hírlapnak a KDNP képviselője.

Ez a nemzeti konzultáció azért indult el, hogy mindenki el tudja mondani a véleményét a járvány utáni életünkről és Magyarország megerősítéséről – mutatott rá a Magyar Hírlapnak Földi László, aki arra biztat mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és töltse ki a kérdőívet.

Földi László

A járvány példátlan kihívás elé állította az egész emberiséget – szögezte Földi László. „A példaértékű összefogásnak és a kormány gyors, szakszerű, bátor döntéseinek köszönhetően úrrá lettünk a pandémia első három hullámán. A több helyről beszerzett, biztonságos és hatékony vakcináknak köszönhetően emberi életek százezreit mentettük meg, és megalapozottan reménykedhetünk abban, hogy a vírus esetleges következő támadását jóval kisebb kényelmetlenségek és áldozatvállalások nélkül tudjuk visszaverni” – fogalmazott a KDNP országgyűlési képviselője.

A képviselő úgy érzi, hogy

a  sikeres járványkezelésért köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a munkájával és felelős hozzáállásával fegyelmezetten szolgálta a közös erőfeszítésünk ügyét.

„Az átoltottak számának növelése továbbra is elsődleges fontosságú, most különösen a legidősebb és a fiatal korosztályban” – folytatta a kormánypárti politikus. „Ugyanakkor a járvány máris szolgált egy nagyon fontos tapasztalattal, vagy ha úgy tetszik, figyelmeztetéssel: önellátónak kell lennünk vakcinákból is. Ezért határoztunk úgy, hogy saját oltóanyaggyárat építünk Debrecenben, ahol képesek leszünk a mindenkor szükséges, biztonságos és hatásos vakcinák gyors előállítására” – tette hozzá.

Földi László

A járvány mellett az egyre jobban élénkülő illegális bevándorlás kérdéskörére is kitért Földi László, mondván, maga a jelenség nem múlt el, még akkor sem, ha a járvány miatt kevésbé volt látványos.

„A migránsok milliói ma is csak Európa felelőtlenül felvillantott zöld lámpájára várnak, hogy beáramoljanak az általuk ígéret földjének tartott kontinensre.

Az illegális migráció elementáris erővel fog fellángolni, ezért útját kell állnunk.

Ezt az áradatot nem kezelni vagy megszervezni kell, hanem megállítani.

Mindeközben pedig az ellenkező irányból,

nyugatról egy másik veszély is fenyeget, az LMBTQ-propaganda, amelynek őrületig és abnormalitásig fokozott gyakorlata valós és komoly kockázat a családjainkra és a gyermekeinkre nézve.

Ez egy kétfrontos háború, de meg fogjuk védeni a kereszténységre alapozott értékeinket” – mondta.

Saját tapasztalata alapján Földi László úgy érzi, hogy a családtámogatások növelése Magyarország jövőjét jelenti.

Négy gyermek édesapjaként és több unoka nagyapjaként számomra a család személyes ügy is, hogy úgy fogalmazzak, az egyik legszemélyesebb közügy. Éppen ezért mindig örömmel és elkötelezetten adtam a javaslataimat és a szavazataimat az olyan kormánydöntésekhez, amelyek megerősítik a családokat,

társadalmunk testének legkisebb és egyben legfontosabb sejtjét.

A családtámogatások fenntartása, illetve bővítése a járvány dacára is kulcskérdés. Ennek eszköztárában akár történelmi léptékűnek is nevezhető az a terv, hogy a gazdasági növekedés megfelelő szintje esetén visszafizetjük a kétezer-húszas személyi jövedelemadót a kisgyermeket nevelő családoknak. Ez nagy és érdemi segítség, amelyet a felelős gazdálkodás és a fegyelmezett költségvetési politika mellett az tesz lehetővé, hogy a magyar emberek és vállalkozások túlnyomó többsége az eddigi nehéz helyzetben is kitartott a munka mint érték és életszervező elv mellett” – fogalmazott a kereszténydemokrata honatya.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!