Földi László: Köszönet az M4-es út megépítéséért!

Földi László (KDNP) megköszönte a kormánynak, hogy forrást biztosított az M4-es út megépítésére és további támogatást kért a projekt folytatásához. Elmondta: a Ceglédig tartó útszakasz 80 ezer állampolgár életét érinti közvetlenül.

Földi László (KDNP) országgyűlési képviselő

A képviselő szót ejtett arról is, hogy az ellenzék előszeretettel figurázza ki az átadási ünnepségeket és a szalagátvágást, holott ezt a jelképes és tájékoztatási funkcióval is rendelkező alkalom minden kormány regnálása idején szokás volt.
    
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az elmúlt évben több mint 560 milliárd forintból valósultak meg útépítések és fejlesztések, amely rekordnak számít és a jól mutatja a magyar gazdaság teljesítményét. Cél, hogy valamennyi megyei jogú várost el lehetessen érni magas szolgáltatási színvonalú úthálózattal - tette hozzá.
    
Az M4-es útról szólva elmondta: annak fejlesztése segíti Szolnok bekötését gyorsforgalmi hálózatba és gyors, biztonságos közlekedést biztosít majd Erdély és Románia felé. Hozzátette: az M4-es Üllő és Cegléd közötti szakaszának megépítésével a térség települései mentesülnek az átmenő forgalom káros hatásaitól, idén nyárig pedig elkészül az útszakasz Abonyig tartó folytatása is.     

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!