Fontos, hogy a felnövekvő generáció ne csak egészséges élelmiszerekhez, de a megfelelő minőségű ivóvízhez is hozzájusson – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön a víz világnapja alkalmából, a budapesti Csodák Palotájában tartott sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke (Fotó: Váli Miklós)
Rétvári Bence azt mondta, a családok évében fontos, hogy odafigyeljünk a gyerekekre abban a tekintetben is, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízhez jussanak, hiszen ezzel számos betegség megelőzhető lehet.
Az ivóvíz megfelelő alternatívája a cukros, szénsavas üdítőknek, és ma már az iskolák többsége biztosítja a mosdókon kívüli vízvételi lehetőséget a gyerekek számára – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy míg 2010-ben csak az iskolák 58 százaléka, addig mára a tanintézetek 75 százaléka biztosítja ezt.
Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány eddig is számos olyan intézkedést tett, ami abban segíti a családokat, hogy a gyerekek megfelelően táplálkozzanak. Ide sorolta a menzareform intézkedéseit, az úgynevezett csipszadó és a mindennapos testnevelés bevezetését. Mint mondta, a túlsúlyos gyerekek 80 százaléka túlsúlyos felnőtté is válik, ami számos krónikus betegség előzménye lehet.
Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az intézet által szervezett, a vízfogyasztás népszerűsítését célzó Happy hét programról elmondta, az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően sikerült a gyermekkori elhízást visszaszorítani. Ugyanakkor – tette hozzá – még mindig minden 4. kislány és minden 5. kisfiú túlsúlyos vagy elhízott.
A Happy hét programot kilencedik alkalommal rendezik meg általános iskolák és óvodák számára, és évről évre egyre több oktatási intézmény csatlakozik a kampányhoz. Tavaly 180 iskola 40 ezer diákja vett részt a programban – ismertette.
A főigazgató hangsúlyozta: ha a gyerekek egészségesen nőnek fel, jó mintákat látnak maguk előtt, akkor egészséges felnőtt válik belőlük.