Fülöp Attila: 740 millió forint értékben hirdetnek pályázatot a szociális területen

Szociális szolgáltatások fejlesztésére és felzárkózási programok megvalósítására hirdet pályázatot a kormány 740 millió forint értékben – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila közölte, a fogyatékkal élő emberek szállítását, iskolába, munkába jutását segítő szolgálatok új és használt gépjárművek beszerzésére pályázhatnak 400 millió forint értékben.

A második pályázat a családok átmeneti otthonainak szól, amelyek nehézséggel küzdő családoknak nyújtanak átmeneti lakhatási lehetőséget. A szolgáltatást nyújtók 250 millió forint értékben pályázhatnak külső férőhelyek létrehozására, amelyekben a család az intézményrendszer elhagyásának utolsó lépéseként már saját magáról tud gondoskodni - ismertette az államtitkár.

Meghirdettek egy a fiatalok zenei oktatását segítő pályázatot is 90 millió forint értékben civileknek, önkormányzati és egyházi fenntartóknak.

Fülöp Attila kiemelte,

köztudott, hogy a zene segíti a tanulást és a koncentrációt, ezért a pályázattal a zenei oktatás lehetőségének megteremtését és hangszerek beszerzését támogatják.

 

Mindhárom felhívásra szeptember 15-ig lehet jelentkezni, az autóbeszerzésre és a külső férőhelyek megteremtésére a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézeten, a zenei pályázatra pedig a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon keresztül - mondta el az államtitkár.

Fülöp Attila kiemelte, a pályázatok keretösszegét költségvetési forrásból biztosítják, mert a kormány az ukrajnai háború okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is elkötelezett amellett, hogy megőrizze, megvédje és lehetőség szerint növelje a szociálisan rászoruló embereket segítő forrásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!