Fülöp Attila: Bővül az egyházak szociális szerepvállalása

Az egyházak fontos szerepet töltenek be a szociális ellátórendszerben, és 2010 óta stratégiai partnerei a kormánynak – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Fülöp Attila. A szociális ügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek megerősítette: emelkedni fog a bentlakásos szociális intézmények állami támogatása 2021-ben.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára

A szociális bentlakásos intézmények 25 százalékát, a szociális alapszolgáltatások 44 százalékát tartják fenn az egyházak, és az idén a gyermekvédelmi intézményrendszerben eléri a hatvan százalékot az egyházi fenntartók aránya – jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár egy, a Magyarországi Evangélikus Egyház Dunakeszi ÉletFa rehabilitációs intézetében pénteken tartott sajtótájékoztatón, és hangsúlyozta, a szociális törődésnek fontos része a lélek gondozása is, hogy ne csak túlélendő napokat jelentsen a szociális intézményben töltött idő.

A tájékoztatón Fülöp Attila felidézte, hogy néhány hete fogadta el a parlament az egyházaknak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló törvényt. Ennek a jogszabálynak értelmében az egyház tulajdonába adja az állam azokat az ingatlanokat, amelyekben az intézmények olyan feladatot látnak el, amit az államtól vállaltak át. Ennek kapcsán az államtitkár megerősítette, azzal, hogy egy-egy szociális feladat ellátását átengedik az egyházaknak, az ezekre vonatkozó kötelezettségét nem hárítja át az állam. – Az intézményi működést átengedjük, de nem rázzuk le magunkról a feladatot. Az ingatlant azért kapja meg az egyház, hogy ellásson egy bizonyos feladatot, és csak addig marad nála az ingatlan, amíg ezt elvégzi, másként visszakerül az államhoz – szögezte le ennek kapcsán Fülöp Attila a Magyar Nemzetnek. – Az egyházaknak – amelyek már akkor is végeztek szociális munkát, amikor állami intézményrendszer még nem is igen volt – olyan történelmi előnyük van ezen a téren, amivel az állami és önkormányzati fenntartók nehezen tudnak versenyezni – nyilatkozta az államtitkár.

Fülöp Attila arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a magyar szociális rendszerben az állam, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az egyházak működtethetnek szociális intézményt, és a tegnap megszavazott 2021-es büdzsé pontosan rendelkezik az ezeknek járó költségvetési normákról. Az államtitkár kiemelte, hogy jövőre a bentlakásos szociá­lis intézményeknél emelkednek a működési támogatások, amelyeket ezentúl is minden intézmény meg fog kapni feladatai ellátásához.

– Mindig az egyházak döntésére bízzuk, át akarják-e vállalni egy-egy intézmény működtetését – nyilatkozta Fülöp Attila. Tapasztalata szerint az egyházi intézmények nem vallásos lakóinak nem okoz gondot, hogy felekezeti intézményben élnek. – A szociális ellátások területén magas az intézmények egyházi működtetésének elfogadottsága – fogalmazott Fülöp Attila.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!