Fülöp Attila: Csökkent a szegénységben élők száma

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az elmúlt időszakban határozottan csökkent a szegénységben élők száma – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.

Fülöp Attila egy helyi nevelőszülőnél tett családlátogatás alkalmával elmondta: míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.

Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a munkahelyek révén fejlődnek a közösségek, fejlődni tud az emberek létbiztonsága és jövedelmi helyzete, ezzel erősödik a szociális biztonság is.

Fülöp Attila

Fülöp Attila emlékeztetett, az elmúlt napokban a közismerten baloldali kötődésű GKI Gazdaságkutató Intézet a Policy Agenda adataira alapozva olyan elemzést tett közzé, amelyben azt próbálják bizonyítani, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben nőtt a szegénység.

A budapesti elemzői irodával szemben a valóság többek között itt van Tarpán, és ezt bizonyítják az Eurostat egész Európában elfogadott, valódi adatai is, vagyis csökkent a szegénységben élők száma – nyomatékosította az államtitkár. Szavai szerint a GKI hangsúlyozottan becslésen alapuló létminimum-számítási adatait „el kell felejteni”, mivel hangulatkeltésen kívül másra nem jó egy olyan adat publikálása, amit egyébként a KSH – szakmaiatlansága miatt – évek óta nem publikál.

Fülöp AttilaFülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára (balra) és Mező Rudolf beszélget a család háza előtt Tarpán 2021. február 22-én. A férfi és felesége nevelőszülők, három lányuk mellett egy kislány csecsemőt fogadtak örökbe. A családfő korábban közmunkásként dolgozott, mára pedig hét embernek ad munkát építőipari vállalkozóként (Fotó: MTI / Balázs Attila)

Szécsi Szabolcs, Tarpa Fidesz–KDNP-s polgármestere elmondta, az államtitkárt vendégül látó család családfője hat évnyi közfoglalkoztatás után tudott vállalkozóként elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A férfi a katás vállalkozás után kft.-t indított, ma már hét alkalmazottnak munkát adva az építőiparban tevékenykedik – tette hozzá.

Ez a lehetőség mindenki előtt ott áll, a jogszabályi és törvényi háttér biztosítva van ehhez – mondta Szécsi Szabolcs. A magyar-ukrán határ mellett fekvő község polgármestere megjegyezte, Tarpán az elmúlt években 100-200 ember dolgozott közfoglalkoztatottként, 2020-ra körülbelül 20-25 százalékuk tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon vagy tudott valamilyen vállalkozást elindítani

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!