Fülöp Attila: A gyermekvédelem ügyét csak összefogással lehet sikerre vinni

A gyermekvédelem ügyét csak együtt, a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók összefogásával lehet sikerre vinni – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Tasson.

Fülöp Attila, az állami gondoskodásban élő fiatalok országos találkozóján, az új és végleges helyre került Ágota tábor jubileumi, 25. megnyitóján elmondta: a társadalom és a kormány a koronavírus-járvány kapcsán már megtapasztalta, és a mostani, háborús helyzetben, illetve az energiaválság idején is látszik, hogy

csak együtt lehet legyőzni a bajt, de mindenki, aki a gyermekvédelem területén dolgozik, ezt naponta átéli

 

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a legjobb és a legbecsületesebb gyermekvédelmi szakember munkája is kudarcra van ítélve, ha környezete nem támogatja.

Fülöp Attila elmondta, a gyermekvédelemben dolgozók egyetlen célja: otthont találni a rájuk bízott fiataloknak, ezért vállalják mindannyian ezt a hivatást.

Az Ágota is talált egy új otthont Tasson, egy olyan táborhelyet, amelyet már régóta keresett

 

– tette hozzá.

Kiemelte: az Ágota Alapítvány úttörője, alakítója annak a gyermekvédelmi rendszerváltásnak, amelynek egyik lényeges eleme, hogy a gyermekvédelem soha többé ne legyen állami monopólium, illetve ne csak felügyeletről és megőrzésről szóljon, hanem az alapítvány által is szervezett, „lélekkel teli eseményekről”.

Novák Katalin köztársasági elnök személyes üzenetét Langerné Victor Katalin elnöki tanácsadó tolmácsolta. Az államfő szerint az alapítvány és a Kothencz János vezette csapat egy gyógyító helyet hozott létre, mert az a gyermek, aki nem érzi, hogy ő ajándék ezen a földön, tele van sebekkel, amelyeket gyógyítani kell.

A táborban megadják a gyermekeknek a szülők helyett, hogy tíz napig csak róluk szóljon a világ, hogy úgy érezzék nélkülözhetetlenek, és valóban igazzá válik, amit eddig nem éreztek, hogy minden gyermek ajándék.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar kormány egyik fő célkitűzése, hogy a családok, a gyermekek biztonságban tudjanak élni, a fiatalok minél több élménnyel gazdagodhassanak, és minél több ponton tudjanak közösségekhez tartozni. Kiváló példa erre az idén éppen tízéves Erzsébet-tábor is, amelynek köszönhetően Zánkán, Fonyódligeten vagy éppen az erdélyi Ivón eddig összesen egymillió résztvevő tudott kikapcsolódni, tartalmas napokat eltölteni – tette hozzá.

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa szerint "az ember egyedül gyenge, sebezhető, de a számára fontos, érte is kiálló közösségben, emberi kapcsolatokban megsokszorózódik az ereje és bátorsága". Szent Ágota példája azt mutatja, hogy senki nem lehet más hatalmasság puszta eszköze, akaratának tárgya, minden ember és gyermek egyforma tiszteletet, odafigyelést, megbecsülést érdemel, amely egy fontos és örökérvényű tanítás – fogalmazott.

Kiss-Rigó László, az Ágota Alapítványt fenntartó és támogató Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke kifejtette: azok a fiatalok, akik Ágota Falván táboroznak „az egymásra utaltság alapján megtapasztalják az igazi közösségi élményt és a szeretetet”.

Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az ágotások folyamatosan közösséget teremtenek, amellyel sok, a családját elvesztő gyermeknek segítenek, és „ennél nincs nemesebb cselekedet”.

A találkozó megnyitóján Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke három kerékpárt ajándékozott a tábor önkénteseinek.

A jubileumi rendezvényen 360 gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek táborozhat, akikkel tíz napon át segítő szakemberek, pedagógusok és terapeuták, valamint képzett önkéntesek foglalkoznak. Ágota Falvára, az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központba az ország szinte minden megyéjéből érkeznek a 6-18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok. Az önkéntes segítőkkel és egyéb közreműködőkkel, vendégekkel együtt mintegy 650 fő vesz részt az augusztus 3. és 12. között zajló rendezvényen, amely már korábban a Gyógyító Szent Erzsébet táborok részévé vált kimagasló terapeutikus jellege és speciális programstruktúrája miatt.

Kothencz János, az Ágota Alapítvány alapítója, az országos találkozó vezetője - aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel - a közmédiának adott interjújában elmondta: a táborban a gyermekek bizalomképével foglalkoznak, amely részben az önbizalom, részben a másoknak adható bizalom kérdéskörét jelenti. Érintik a személyközi kapcsolathálójukat, amelyben nagyon sok traumát elszenvedtek, valamint dolgoznak az önrendelkezésükkel, a jövőképükkel és az értékorientációjukkal is. A tábor célja „reményt ébreszteni, jövőt mutatni, a bizalom sebeit gyógyítani” – sorolta.

A találkozó tíz napját magas színvonalú élményprogramok színesítik: sportbajnokságok, szépségverseny, Ki mit tud, Roma est, Toldi-verseny, kirándulások, strand, számos vendégfellépő és koncertek.

Az Ágota Alapítvány 1996 óta támogat közel 10 ezer családját vesztett gyermeket, veszélyeztetett fiatalt. Egy-egy évben, több mint 600 programjuk valósul meg, az élményprogramoktól, a terápiás foglalkozásokon át, a katolikus keresztény pasztorációs tevékenységekig.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!