Fülöp Attila: A gyermekvédelemben az állam és a gazdasági szereplők összefogására van szükség

A gyermekvédelemben az állam és a gazdasági szereplők együttműködésére van szükség, az összefogás nyertesei pedig a fiatalok lehetnek – hangsúlyozta szombaton a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, a KDNP politikusa Balatonfüreden.

FülöpFülöp Attila az Ágota Közösség és a Holnapocska Alapítvány Mikulásváró rendezvényén azt mondta, a rendszerváltást követően az első jogszabályok között alkották meg a gyermekvédelemi törvényt.

Akkoriban ezekre a feladatokra az állam és az önkormányzatok vállalkoztak. mára azonban vállalkozások, gazdasági szervezetek is részt vállalnak ebben - tette hozzá. Szavai szerint ma is szükség van az államra, de a gazdasági szereplőkre is.

Ez egy nagy társasjáték, amit együtt kell játszani, ennek az összefogásnak a nyertesei azok, akiknek az életéről van szó

– fogalmazott.

Hozzátette: a gyermekvédelem, a nehézségek mellett az összefogás példája is lehet.

Fülöp Attila felhívta a figyelmet az Apponyi Franciska Jövőműhely Programra, amely a gyermekvédelmi szakellátásban élők munkavállalását segíti.

Az Ágota Közösség és a Holnapocska Alapítvány másodszor lát vendégül mintegy hatszáz, nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalt Mikulásváró rendezvényén szerte az országból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!