Fülöp Attila: Idén nyáron már másodjára van érvényben a vörös kód

Idén nyáron már másodjára van érvényben a vörös kód a nagy meleg miatt – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn a Facebook-oldalán.

Fülöp Attila azt írta:

a különleges időjárási viszonyok miatt a vörös kód péntek 24 óráig van érvényben az egész ország területén.”

A tájékoztatás szerint a HungaroMet Zrt. előrejelzését figyelembe véve a napi középhőmérséklet tartósan, több napon keresztül eléri és sok helyen meg is haladja a 27 Celsius-fokot.

Fülöp

A vörös kód kiadása speciális eljárásrendet von maga után, ugyanis minden szociális intézménynek meg kell nyitnia a kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került, magán segíteni nem tudó emberről kap információt - emelte ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.

Hozzátette:

az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága jelenleg országosan 76,36 százalékos, Budapesten 74,62 százalékos.”

Fülöp Attila fontosnak nevezte, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, akkor hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!