Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik

A kormány meg fogja védeni a magyar családokat, az energiabiztonságot, a menekülteknek további segítséget biztosít, és továbbra is a békéért fog dolgozni – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Barabáson, az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt négy év humanitárius segítségnyújtásáról tartott sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila

Négy évvel ezelőtt édesanyák és gyerekek százezrei érkeztek rémülten a magyar-ukrán határhoz, és ebben a helyzetben segítségre volt szükségük. Egyetlen percig nem volt kérdés, hogy Magyarország segíteni fog,

öt határállomásnál – köztük a barabásinál – állítottak fel segítségpontokat, Barabáson a Katolikus Szeretetszolgálat karitászmunkatársai látták el a teendőket – idézte fel Fülöp Attila.

Emlékeztetett: egy nap alatt önkéntesek, helyiek, polgármesterek, tolmácsok tucatjai, majd százai és ezrei voltak azok, akik azonnal beálltak és segítettek. Sokszor a saját teendőiket, a családjukat is hátra sorolták azért, hogy a menekülteknek segíteni tudjanak. A magyar állam is azonnal intézkedett a menekültek egészségügyi ellátásáról, szociális támogatásáról és lakhatásáról, sokan pedig a saját családjukhoz fogadták be az érkezőket.

Mindent megtett a magyar állam, ami jogi és erkölcsi kötelessége volt,

ennek eredményeként a háború kitörése óta az ukrán-magyar és magyar-román határon összesen 14 millió ukrán állampolgár lépett át, közülük mintegy másfél millióan mondták azt, hogy a háború elől menekülnek. Menedékstátuszt biztosítottak több mint 55 ezer ukrán állampolgárnak, és több mint hétszázezer esetben segített a hatóság vagy karitatív szervezetek. Jelenleg több, mint ötezer olyan ukrán gyerek van, aki Magyarországon jár középiskolába, ők egyébként négy középfokú intézményben ukránul is tudnak tanulni – részletezte a kereszténydemokrata politikus.

Kiemelte: senki nem gondolta volna négy évvel ezelőtt, hogy ilyen gesztusok után egy olyan politikai játszma bontakozik ki, amelyben Ukrajna attól sem riad vissza, hogy nyíltszíni zsarolással lépjen be a magyar politikába egy választási kampányban. Az államtitkár a magyar politikába történő beavatkozásnak nevezte, hogy Ukrajna, bár megtehetné, a Barátság kőolajvezetéken mégsem biztosít ellátást Magyarország számára.

„Ettől függetlenül számunkra mindig is a magyar családok érdeke marad az első” – szögezte le Fülöp Attila. Megjegyezte: a kormány meg fogja védeni az itthoni energiabiztonságot, a magyar családokat, és ha valakinek menekültként segítségre van szüksége, akkor a továbbiakban is meg fogja adni. „Emellett azért fogunk dolgozni egyedüli európai országként, hogy a háborúnak legyen vége és legyen végre béke” – hangoztatta, majd megköszönte minden érintettnek a menekültek ellátásában négy évvel ezelőtt végzett munkáját.

 

Fülöp Attila

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!