Fülöp Attila: A kormány többletforrással segíti a hajléktalanellátó szervezeteket

A kormány plusz pályázati forrással segíti a hajléktalanellátó szervezeteket, hogy a koronavírus-járvány idején, illetve a várható hidegebb időben bővíteni tudják szolgáltatásaik körét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Fülöp Attila egy VI. kerületi hajléktalanellátó intézmény udvarán tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 134,5 millió forintos pályázatot írtak ki a szervezetek számára. A kiírás a Hajléktalanokért Közalapítvány honlapján érhető el, és január 18-áig lehet pályázatot benyújtani, jelentkezni rá.

Támogatást lehet kérni egyebek mellett a koronavírus-járvánnyal összefüggő tárgyieszköz-beszerzésre, így például mosó- és szárítógépek vásárlására vagy matracok, ágyak beszerzésére, valamint az intézményi zsúfoltságot csökkentő más beruházásokra.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő (jobbra) a hajléktalanellátó szervezetek támogatásáról tartott sajtótájékoztatón a Hajléktalanokért Közalapítvány Szobi utcai központjában 2021. január 14-én. A kormány 134,5 millió forintos pályázatot írt ki a hajléktalanellátó szervezetek számára, hogy azok a koronavírus-járvány idején, illetve a várható hidegebb időben bővíteni tudják szolgáltatásaik körét (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a hajléktalanellátás alapvetően önkormányzati feladat, de a koronavírus-járvány okozta helyzetben a kormány is segíti az ellátást és a hozzá kapcsolódó védekezést.

Fülöp Attila azt hangoztatta, hogy ma Magyarországon senkinek nem kell a szabad ég alatt vagy az utcán aludnia, mert van elég hely a szállókon. Az országos kihasználtság 79 százalék, míg Budapesten 74 százalék - mondta.

A kormány álláspontja az, hogy nemcsak az emberi méltóságot sérti, hanem életveszélyes is az utcán tartózkodni vagy aludni a hidegben - mondta, hozzátéve: arra kérnek minden érintettet, vegye igénybe a szolgáltatásokat.

Bajkai István (Fidesz) országgyűlési képviselő azt közölte, hogy a kormányzat, a költségvetés éves szinten több mint 12 milliárd forintot biztosít a hajléktalanok ellátására, életkörülményeik javítására. Alapvető humánus és keresztényi kötelességnek mondta a gondoskodást a rászorulókról, hozzátéve, hogy a polgári kormányzat mindent meg is tesz a hajléktalanokról való gondoskodás érdekében.

A magyar gazdasági helyzet lehetővé teszi, hogy a hajléktalanok Magyarországon - európai szinten is példát mutató módon - biztonságban élhetnek a koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban is - hangoztatta.

Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy utcai szolgálatokat, nappali melegedőket, átmeneti szállásokat, éjjeli menedékhelyeket működtetnek, továbbá, a sajtótájékoztatónak is helyet adó Szobi utcai épületben egészségügyi szolgáltatásokat, közöttük orvosi ellátást is nyújtanak.