Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a segélyből is kiutat kínál

Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt, sokan e foglalkoztatási forma segítségével találtak kiutat a segélyből – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden a Baranya megyei Berkesden.

Fülöp Attila a Kézmű, Erfo és Főkefe közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport új berkesdi üzemének átadásán elmondta: míg tíz évvel ezelőtt minden ötödik megváltozott munkaképességű ember talált csak munkát, addig mára az arányuk – a kormányzat, a foglalkoztatók és az önkormányzatok összefogásának köszönhetően – 44 százalékra nőtt.

Beszámolt arról: Magyarországon jelenleg mintegy 4,5 millió ember dolgozik, közülük 155 ezren megváltozott munkaképességűek. A foglalkoztatottak többségét piaci alapon működő társaságoknál alkalmazzák – ismertette. Az államtitkár kiemelte, a megváltozott munkaképességűeket szolgáló minden munkahely kétszeres – gazdasági és egyúttal szociális – értékkel bír, ezért a kormány azon dolgozik, hogy a foglalkoztatási formában alkalmazottak száma folyamatosan tovább emelkedjen.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond a Kézmű, Erfo és Főkefe közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató új üzemének átadásán Berkesden 2021. május 11-én (_Fotó: MTI / Varga György)

A kabinet e cél érdekében több jogszabályt is hozott, így például eltörölték a kereseti korlátot, bevezették a rehabilitációs hozzájárulási kedvezményt, és a 32 ezer embernek munkát biztosító védett foglalkoztatóknak – mint amilyen a Kézmű-Erfo-Főkefe is – jelentős, ez évben mintegy 50 milliárd forintos támogatást biztosítanak - tette hozzá.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az üzem átadása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarország mind a foglalkoztatottságban, mind az egy főre jutó nemzeti össztermék növekedésében komoly előrelépéseket tett az utóbbi tíz évben, ez pedig a megváltozott munkaképességűek munkájának is köszönhető.

Csizi Péter, a Kézmű-Erfo-Főkefe ügyvezető igazgatója ismertette: cégcsoportjuk több mint tízezer megváltozott munkaképességű embernek ad munkát az ország 137 pontján, a többi között olyan településeken, amelyeken a cégcsoporton kívül csak az önkormányzat a foglalkoztató. Elmondta, piacra termelnek, 900 üzleti partnerük - köztük külföldi, világmárkákat gyártó cégek vagy magyar, nemzetközi hírű divatvállalatok - számára 9000-féle terméket állítanak elő, évente 24 milliós darabszámmal. Közölte: céljuk, hogy a berkesdi – egyelőre csomagolást végző – üzemben a dolgozók száma a mostani 29-ről 65-re nőjön, s újabb munkafolyamatokba kapcsolódhassanak be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!