Fülöp Attila: Minden egyes forint, amit egyházi intézményekbe fektet az állam, többszörösen megtérül

Minden egyes forint, amit egyházi intézményekbe fektet az állam, többszörösen megtérül – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde új bölcsődei intézményegységének ünnepélyes átadásán szerdán.

FülöpFülöp Attila hozzátette: ennek a megtérülésnek a kedvezményezettjei a magyar családok.

Kiemelte,

az állam és az egyházak egymástól elkülönülve, külön intézményi rendszerben, de mégis szövetségben dolgoznak azért, hogy a magyar családoknak jobb legyen.”

Koncz Zsófia a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára azt mondta, az ország minden harmadik településén biztosított a bölcsődei ellátás,

Hozzátette, ma három és félszer annyi településen működik bölcsőde, mint 2010-ben; jelenleg is több ezer bölcsődei férőhely létrehozása van folyamatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy ismét igényelhető támogatás a bölcsődei térítési díjhoz.

Az államtitkár elmondta, az egyházak is komoly feladatot látnak el a gyermekek nevelésében. Közölte, 2010-ben mindössze kilenc egyházi fenntartású bölcsőde működött az országban 215 férőhellyel. Ez a szám idén már meghaladja a kétszázat és több mint háromezer gyermekről gondoskodnak naponta az egyházi bölcsődékben.

Fülöp

Koncz Zsófia felhívta a figyelmet arra, hogy ismét igényelhető támogatás a bölcsődei térítési díjhoz.

Ennek igénybevételéhez a Magyar Államkincstár weboldalán megtalálhatók az információk, a térítés összege elérheti akár a havi 50 ezer forintot"

– mutatott rá az államtitkár.

Hanusi Péter (Fidesz-KDNP) Mátészalka polgármestere megköszönte mindenkinek, aki részt vett a bölcsőde kialakításában. Emlékeztetett, tíz évvel ezelőtt még mindössze egy ilyen intézmény működött a városban, most pedig már négy bölcsőde fogadja a gyermekeket.

Dienes Béla László, a mátészalkai Széchenyi István köznevelési intézmény igazgatója beszédében elmondta, a beruházást két, vissza nem térítendő támogatásból valósították meg összesen 603 millió forintból. A 475 millió forintos európai uniós támogatást a kormány az áfa összegével, 128 millió forinttal egészítette ki.

Fülöp

Az új bölcsődében három csoportszoba működik, és 42 gyermeket tudnak ellátni. A beruházás összesen 603 millió forintos európai uniós és kormányzati támogatásból valósult meg.

Az épületet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!