Fülöp Attila: Nagy szükség van a szociális dolgozók kitartására

Nagy szükség van a szociális dolgozók bátorságára, kitartására és nagylelkűségére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Veszprém megyei Dákán, ahol maszkokból és védőruhákból álló szállítmány érkezett a fogyatékkal élőket, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ápoló integrált intézménybe. 

Fülöp Attila az otthonban tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a jelenlegi nehéz időszakban a szociális szférában dolgozóknak köszönhető, hogy „tíz szociális intézményből kilencben nincs jelen a vírus”, 1600 szociális intézményből 174-ben mutattak ki fertőzést az országban.

Országszerte tíz és félmillió sebészeti maszkkal, mintegy 28 ezer overállal és 28 ezer FFP2 maszkkal segíti a kormány a szociális területen dolgozók munkáját, intézményfenntartótól függetlenül - közölte az államtitkár.     Hozzátette: jövő héten folytatják a védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek kiszállítását a szociális intézményekhez, és kormány döntése értelmében megkezdik az ágazatban dolgozók rendszeres tesztelését.

Hanich Ferenc, a dákai szociális intézmény vezetője elmondta: az ápoltak mintegy tíz százalékának lett pozitív a koronavírustesztje, jelenleg tünetmentesek.

Az idén 70 esztendős intézményben 243 embert látnak el – ismertette Hanich Ferenc.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!