Fülöp Attila: Pályázat otthoni segítő szolgáltatást biztosító szervezeteknek

Fogyatékkal élő családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára

Fülöp Attila közölte: a fogyatékos embereket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás (Fecske) elnevezésű szolgáltatást nyújtó civil és egyházi szervezetek március 11-ig jelentkezhetnek a támogatásra.
    
Jelenleg az ország 10 megyéjében 15 szervezet végez ilyen szolgáltatást, tavaly mintegy hatezer alkalommal segítettek 300-400 családnak, de szeretnék, ha bővülne ez a kör - tette hozzá az államtitkár.
    
Elmondta, a szolgáltatás lényege, hogy szakképzett segítők néhány órára felváltják a szülőket és helyettük foglalkoznak a fogyatékkal élő gyerekkel vagy fiatallal. Az államtitkár hangsúlyozta: 2010 óta a kormány célja, hogy a családok helyzetét erősítse és a gyereknevelést támogassa, és ezen belül kiemelten kezelik azoknak a helyzetét, akik fogyatékossággal élő gyereket nevelnek.
        
Ezért is emelték meg 2019-ben az ápolási díjat, amelyre még soha nem szántak ekkora összeget - fűzte hozzá Fülöp Attila.