Fülöp Attila: Sokan visszakerültek a munkaerő-piacra

Sokan visszakerültek a munkaerő-piacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című rendezvényen.

Fülöp Attila MiskolconCsizi Péter, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Alakszai Zoltán kormánymegbízott, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő (balról jobbra) az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elnevezésű projekt záró rendezvényén Miskolcon 2021. augusztus 10-én (Fotók: MTI / Vajda János)

2010 előtt nehéz volt a munkaerő-piacra visszajuttatni azokat, akik onnan kikerültek. A mostani kormányzat filozófiája az, hogy nem a segélyrendszert kell támogatni, hanem munkát kell adni a munkanélkülieknek, a kiszolgáltatottság helyett esély kell nekik – közölte Fülöp Attila.

Ugyanez a cél a megváltozott képességű munkavállalók esetében is, ezen a területen azonban sokkal nagyobb energiára van szükség – tette hozzá. Fülöp Attila szerint a szociális kérdés elsősorban foglalkoztatási kérdés, stabil, biztonságos megélhetés csak munkajövedelemből lehetséges.

A 4,7 millió foglalkoztatott között mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű van – mondta. Az államtitkár elmondta: míg 2010-ben minden ötödik megváltozott munkaképességű ember tudott csak munkát találni, addigra ma lényegesen többen dolgoznak közülük, köszönhetően a kormánynak, a gazdasági szervezeteknek és a munkavállalást segítő projekteknek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!