Fülöp Attila: A szociális ellátás nem az állam monopóliuma

Úgy helyes, ha a szociális ellátás nem állami monopólium, a kommunizmusnak ezt a hagyományát és örökségét kezdjük magunk mögött hagyni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon pénteken.

Fülöp Attila a görögkatolikus egyház fenntartásában működő Szent Miklós Ápoló–Gondozó Otthonban tett látogatásán elmondta, ma a gyermekvédelemi ellátórendszer csaknem háromnegyedét, a szociális ellátórendszer több mint harmadát egyházi fenntartású intézmények teszik ki.

Magyarországon több mint százezer ember él bentlakásos intézményben - folytatta -, az ő életük akkor lehet minél teljesebb, ha kötődnek a településükhöz, az őket ellátó intézményrendszerhez és ahhoz a közösséghez, ahová tartoznak. Ebben az egyházi szereplők behozhatatlan előnyt nyújthatnak nekik – hangsúlyozta.

Megjegyezte, e terület legfontosabb sajátossága a közösségépítés, valamint a közösségi bizalom és kapocs megtalálása.

Fülöp Attila és Szocska A. Ábel

Emlékeztetett arra, hogy az egyház több száz, több ezer éve foglalkozik ezzel a feladattal, akkor is, amikor nem léteztek a mai értelemben vett államok és állami rendszerek sem. A kormány ezért számít a vele stratégiai partnerségben együttműködő egyházak munkájára, segítségüket a kabinet a bentlakásos intézményekben élők érdekében szeretné igénybe venni – mondta Fülöp Attila. Hangsúlyozta, az egyház missziója „a természetes feladatvállalásának” folytatása, nem pedig valamilyen új jogszabályon vagy kötelezettségvállaláson alapuló feladatvégzés.

A kétszáz pszichiátriai beteget és harminc, demenciában szenvedő gondozottat ellátó hodászi bentlakásos intézményre kitérve Fülöp Attila megemlítette, hogy a Széchenyi 2020 program keretében, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyert csaknem 300 millió forintot fordították az otthon épületeinek felújítására és korszerűsítésére.

Ez arra példa, hogy az egyház végzi a feladatot, az állam pedig ezt a munkát jogszabályokkal és pénzügyi eszközökkel támogatja - hangoztatta az államtitkár.

Az eseményen Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az otthont egyházi fenntartásba adta át.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a korábban a megyei önkormányzathoz tartozó otthonnak jó gazdája lett az egyház.

A kereszténydemokrácia egyik alapvető pillére, hogy az állam ne legyen kizárólagos intézményfenntartó, hanem a szociálisan érzékeny közéleti szereplők, például az egyházak és a civil szervezetek is részt vegyenek a szociális feladatok ellátásában - mondta a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!