Fülöp Attila: A szociális munkának közösségmegtartó ereje is van

A szociális munkának közösségmegtartó ereje van, és a másik emberbe vetett feltétlen bizalom is az élet építőkockája – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a szociális munka napja alkalmából tartott elismerések átadásán hétfőn Budapesten.

Fülöp Attila úgy fogalmazott: aki szociális területen dolgozik, mindennapi munkájában nem az élet napos oldalát választja. Azt a nehéz munkát vállalja, amelyről – bár rengeteg hitet, kitartást és energiát igényel – elmondható, hogy „e nélkül a munka nélkül bár élni lehet, de nem érdemes”.

Az államtitkár kifejtette: a szociális munkának, gondoskodásnak két jellemzője van. Az egyik a közösségmegtartó erő, amely erősebb, mint az egyéni érdek.

A másik, hogy a másik emberbe vetett feltétel nélküli bizalom olyan kapaszkodó, amellyel élni lehet. E kettő életünk alapvető építőtéglája

 

– tette hozzá.

Ezzel a közösségépítéssel – mint mondta – nemcsak a rászorulónak segítenek, hanem a hozzátartozókon is, így tágabb értelemben a falunak, a városnak és végül az egész nemzetnek.

A kitüntetetteket – bár a szociális ellátás különböző területén dolgoznak – egy dolog összeköti: nap mint nap azt vállalják, hogy azt az elveszettnek hitt vagy erodálódott, megrongálódott közösségi szálat próbálják visszaépíteni, amely az adott embernek a legfontosabb – fűzte hozzá.

Fülöp Attila felidézte Ferenc pápa szavait, aki azt mondta, „a tevékeny szeretet azt jelenti, hogy van bátorságunk az emberek szemébe nézni. Nem tudsz segíteni a másiknak, ha elfordítod a tekintetedet. A tevékeny szeretet azt a bátorságot igényli, hogy megérintsük a másikat”.

„Önök azok, akik megérintik a másikat, ezért köszönet illeti önöket munkájukért” – emelte ki az államtitkár.

A szociális ellátásban az állami, egyházi, önkormányzati és civil területen is mindenkinek megvan a maga szerepe, az állami részvállalás a közreműködésen túl a jogszabályalkotásban és a pénzügyi támogatásban is megjelenik

 

– tette hozzá.

Közölte: 2010 óta a szociális és gyermekvédelmi, -jóléti kiadások négyszeresére emelkedtek, jövőre megközelítik az 1300 milliárd forintot. A szociális szektorban dolgozók átlagfizetése pedig háromszorosára emelkedett 2010 óta.

Ha megszületik a megállapodás a garantált bérminimum emeléséről, a szociális területen is lesz béremelés – hangsúlyozta Fülöp Attila, hozzátéve: ezzel is azt a gyakorlatot folytatja a kormány, hogy „ezen a területen is legyen valamilyen mértékű béremelés minden évben”.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!